Külföldön azt írják: Megvan a kockázata, hogy Szoboszlait elfelejthetik a mostani idényre

Egy ismert fociportál szerint akkor sem biztos Szoboszlai berobbanása a Bundesliga mostani idényében, ha felépül, hiszen a jól bevált emberek mellett teheti le a voksát Nagelsmann a bajnoki címért folytatott szoros harcban.
Nyikes Zoltán 2021. március 2., kedd 12:02
Egy ismert fociportál szerint akkor sem biztos Szoboszlai berobbanása a Bundesliga mostani idényében, ha felépül, hiszen a jól bevált emberek mellett teheti le a voksát Nagelsmann a bajnoki címért folytatott szoros harcban.
Szerző: Nyikes Zoltán 2021. március 2., kedd 12:02

Mint ismert, a szeméremcsont-gyulladása miatt még nem mutatkozott be az RB Leipzigben a télen 20 millió euróért szerződtetett Szoboszlai Dominik, akivel kapcsolatban továbbra sem lehet tudni, hogy mikor léphet pályára először.

A legnépszerűbb közösségi oldalon 3 millió követővel rendelkező BeSoccer gyakran ír elemzéseket a topbajnokságokról, a Bundesligával kapcsolatos egyik legfrissebb cikkében pedig azt írja, ebben a bizonytalan helyzetben az is előfordulhat, hogy a most futó idényre akár teljesen a háttérbe szorulhat Szoboszlai, hiszen a lipcsei együttes jelenlegi főszereplői jól muzsikálnak a bajnokságban és szorosan ott vannak a Bayern München mögött a második helyen.

A portál megemlíti, hogy Julian Nageslmann az utóbbi hetekben Szoboszlai nélkül alakította ki azt a sémát és felállást, amivel hétről hétre sikeresen veszi az akadályokat az RB Leipzig, és

ha a magyar játékos nem épül fel minél előbb, akkor nagy valószínűség szerint a folytonosságnak és a bevált embereknek szavaz bizalmat a tréner a szezon végéig, de ha esetleg még a mostani idényben lehetőséget kapna honfitársunk, akkor is villámgyorsan kellene alkalmazkodnia és nagyot robbantania, hogy még ebben a kiírásban kitűnjön a Bundesligából.

A BeSoccer kiemeli, hogy a lipcseieknél Angelino, Tyler Adams, Chrstopher Nkunku és Justin Kluivert is tett már egy lépést előre azért, hogy a bajnokság első helyéért folytatott küzdelem főszereplői lehessenek, és az eddig mutatott legjobb szintjük lesz az a minimum, amit Szoboszlainak teljesítenie kell, hogy a vezetőedző számításba vegye őt. Az mindenesetre a magyar játékos mellett szól, hogy a bizonytalan visszatérési dátum ellenére nevezték őt a Bajnokok Ligájába, ami a bizalom egyik jele lehet.

A portál végül azt sem felejtette el leírni, hogy visszatérése esetén, ha a csapattársainak ritmusához igazodva dolgozik, és előhozza magából azt a minőséget, amelyet az őszi szezonban bemutatott, akkor hamar berobbanhat a német fociba.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz