Kedden vált hivatalossá, hogy Varga Barnabás az FTC-ből több mint 4,5 millió euróért a görög élvonal listavezetőjéhez, az AEK Athénhoz szerződik, és vasárnap az Arisz elleni bajnokin már debütált is új együttesében a 31 éves játékos.
Az AEK pazar formában várta a találkozót, ugyanis a bajnokságban zsinórban hét nyert meccsnél, minden sorozatot figyelembe véve pedig tíz sikeres egymást követő találkozónál járt. Az Arisz-AEK összecsapás gyors gólváltással kezdődött: Koita révén a vendégek kerültek előnybe a 8. percben, de Jensen szinte azonnal egyenlített.
Varga a 66. percben állt be az asszisztot jegyző Ljubicic helyére, 1-1-es állásnál, de a győztes gólt sem ő, sem más nem tudta megszerezni, így maradt a döntetlen. Ezzel az AEK egészen a harmadik helyig esett, igaz, a második PAOK csak jobb gólkülönbségével, az éllovas Olimpiakosz pedig egy ponttal előzi meg.