Olasz sajtóhírek szerint Balogh Norbert kérésére felbontották a csatár szerződését az angol másodosztályú Hull Citynél.
Az olasz mediagol.it értesülései szerint szerződést bontott az angol másodosztályban szereplő Hull Cityvel Balogh Norbert. A kétszeres felnőttválogatott támadó 2019 szeptemberében igazolt a szigetországi együtteshez, de mindössze három bajnokin 57 percnyi játéklehetőséget kapott.
A portál úgy tudja, elsősorban a kevés játéklehetőség vezethetett a szakításhoz. Azt írják, Balogh maga kérte szerződése felbontását, amit a klub elfogadott.
A Hull City egyelőre nem jelentette be Balogh Norbert távozását.
Átigazolások
Belgium
Mátyus meglepő kinevezése
Mátyus János, a belga másodosztályban szerepelő Royal Olympic Charleroi új sportigazgatója bizonyítaná, hogy egy magyar szakember is megállja a helyét külföldön.
Szeged
Tóth-Gábor érkezett
A Szeged első osztályú tapasztalattal rendelkező, közel kétméteres, korábbi utánpótlás-válogatott támadót igazolt Tóth-Gábor Kristóf személyében.
ZTE
Érdeklődés 3 játékos iránt
Külföldi és hazai érdeklődésről írnak a ZTE FC játékosai iránt.