A találkozó kifejezetten rosszul indult a Hertha számára: már az 5. percben vezetést szerzett a Düsseldorf, miután Linus Gechter szerencsétlen öngólt vétett. A folytatásban pedig újabb csapás érte a vendégeket, hiszen a 10. perc környékén sérülés miatt le kellett cserélni Dárdai Mártont, ami komoly aggodalomra adhat okot a berliniek számára, illetve a válogatott oldaláról is kérdéseket vet fel, hiszen a védő tagja Marco Rossi keretének is.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a 24 éves, 18-szoros magyar válogatott bekk sérülése mennyire súlyos, a beszámolók szerint a lecserélése előtt, egy felugrásnál a hazaiak egyik játékosának könyökével találkozott a a feje, majd némi ápolás után le kellett jönnie a pályáról - saját lábon tette meg.
A nehéz kezdés ellenére a Hertha gyorsan rendezte sorait, és még az első félidőben eldöntötte a mérkőzést. Fabian Reese vezérletével – aki két gólt szerzett és egy gólpasszt is kiosztott – fordított a fővárosi csapat, amely 4-1-es előnnyel vonulhatott szünetre. Dawid Kownacki ezúttal nemcsak befejezőként, hanem előkészítőként is villant, Marten Winkler pedig a ráadásban talált be.
A második félidőben Cedric Itten ugyan szépített, de a Hertha kontroll alatt tartotta a mérkőzést, és a hajrában végleg lezárta azt: a 94. percben Josip Brekalo készítette le a labdát Luca Schulernek, aki beállította az 5–-2-es végeredményt.
A győzelemmel a Hertha versenyben maradt az osztályozós helyekért, ugyanakkor Dárdai sérülése beárnyékolhatja a sikert. A Düsseldorf helyzete sem megnyugtató, hiszen továbbra is csak minimális előnnyel áll a veszélyzóna felett, így a hajrá komoly izgalmakat tartogat mindkét csapat számára.