A Nes Ziona ellen triplázó 26 éves labdarúgó az M1 aktuális csatorna megkeresésére felidézte: érdekes körülmények között került a Maccabi Bnei Rainához. Legutóbbi együttese, a Torpedo Moszkva ugyanis minden előjel nélkül úgy döntött, hogy Koszta nem utazhat a csapattal a törökországi téli edzőtáborba. A magyar játékos így Moszkvában maradt, ahol nem volt lehetősége játszani, de két hét elteltével becsatlakozhatott a második csapat edzésmunkájába, ezek után érkezett az izraeli klub ajánlata.
Koszta Márk megállapodása a szezon végéig szól, de ha a 13. helyen álló együttese kiharcolja a bennmaradást a 14 csapatos első osztályban, akkor jövőre is kölcsönben erősítheti az első élvonalbeli idényét töltő Maccabit.
Most úgy néz ki, hogy sikerül megállni a helyem egy, a magyarnál erősebb bajnokságban, de nem szeretném elkiabálni, még van nyolc mérkőzés, amiből megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni
- mondta a miskolci születésű futballista, aki eddigi öt mérkőzésén négyszer volt eredményes. A futballista megtisztelőnek tartaná, ha meghívót kapna a magyar válogatottba, de elsősorban arra koncentrál, hogy minél több góllal meghálálja a bizalmat klubcsapatának. (MTI)
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2023/02/sallai_leverkusen-768x436.jpg)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)