Fotó: facebook.com/NogometniKlubAluminij
Az éveken át Amerikában futballozó, majd bő egy éve Szlovéniába igazolt támadó triplázni tudott csapatában.
Karrieje eddigi legjobb idényét futja a debreceni születésű Tanyi Barnabás. A Loki utánpótlásából már 2016-ban az USA-ba került és amerikai állampolgársággal is rendelkező 22 éves támadó a hétvégén mesterhármassal jelentkezett szlovén klubjában, a másodosztályú NK Aluminij csapatában.
A csatár az NK Tolmin elleni, 5-0-ra megnyert bajnokin a hazai csapata első három gólját szerezte, azaz klasszikus mesterhármast ért el úgy, hogy jobbal és ballal is eredményes volt.
A Szlovéniában 2024 januárja óta légióskodó csatár 21 mérkőzésen 7 gólnál és 3 gólpassznál jár a bajnoki idényben, ezzel ott van a TOP 10 közelében a legeredményesebb játékosok között, csapata pedig a második helyen áll a tabellán.
Olvastad már?
Már hivatalos, újra van magyar vezetőedző a Bundesligában: Lőw Zsoltot kinevezték Lipcsében
A korábbi sajtóhíreknek megfelelően a magyar Lőw Zsoltot nevezte ki vezetőedzőnek - egyelőre az idény végéig - a Bundesliga élvonalában szereplő RB Leipzig.
Elolvasom
Átigazolások
Szpari/Loki
Muhamed Tijani
A DVSC ajánlatot tett Muhamed Tijani játékjogáért, azonban a Slavia Praha elutasította azt - értesült a Csakfoci cseh forrásból.
ETO/Fradi
Gruber Zsombor
Az Öltözőn Túl szerint a győri születésű, jelenleg ferencvárosi Gruber Zsombor az ETO lehetséges nyári igazolása lehet, azonban a goal.com cáfolta ezt az értesülést.
Újra munkába állhat
Bernd Storck
Bernd Storck neve is szerepel a bangladesi szövetségi kapitányi poszt várományosainak szűkített listáján.