Fotó: illesakademia.hu
A Rayo Vallecano akadémiájára került az Illés Akadémia tehetséges játékosa.
A 17 éves Tóth Ábel megfelelet a próbajátékon. A középső védő korábban így nyilatkozott a madridi próbajátékáról:
- Szűk egy hetet voltam a Rayonál, ez pedig négy edzést jelentett. Vasárnap volt a csapat bajnokija, így hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken voltak a foglalkozások. Minden nap volt egymás közötti játék, ahol mindig a saját posztom, azaz belső védőként szerepeltem. Már előre is azt a célt tűztem ki, hogy magamból a maximumot hozzam ki. Ezt el is értem, amennyire erőmből telt, megmutattam, azaz nem tehetek magamnak szemrehányást. Az utolsó edzés után még volt egy teljes nap, így Madrid belvárosát is megnéztük - mondta a középső védő az illesakademia.hu-nak.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Átigazolások
Csíkszereda
Szabót meneszthetik
A GSP úgy tudja, Szabó Istvánt elküldi a román élvonalbeli Csíkszereda. Az utódja Valentin Suciu lehet.
MTK
Jurina távozott
Az MTK Budapest az átigazolási időszak végén közös megegyezéssel szerződést bontott Marin Jurinával, így a 32 éves támadó két és fél szezont követően távozott a klubtól.
Videoton
Pető helyzete
Információink szerint a Videotonnál csekély esély mutatkozik a megállapodásra a második helyezett olasz kérővel, ezzel párhuzamosan pedig Pető Tamás jövője is kérdésessé vált.