Megnyerte a másodosztályú görög bajnokságot, így egy szezon után visszajutott az élvonalba a kapus Gróf Dávidot is foglalkoztató Levadiakosz.
A csapat szombaton 2-0-ra verte a vendég Makedonikosz együttesét, ezzel három fordulóval a zárás előtt behozhatatlan előnyre tett szert a tabella élén.
A 35 éves Gróf Dávid a 2022/2023-as idény közben, a téli átigazolási időszakban szerződött a Levadiakoszhoz, amely annak a szezonnak a végén búcsúzott az élvonaltól.
A klub honlapján olvasható tudósítás szerint szombaton magabiztosan nyert az együttes, Gróf nem kapott játéklehetőséget.
A magyar kapus 2017-ben tagja volt az NB I-es bajnoki címet nyert Honvédnak, három év múlva pedig a Ferencvárossal lett aranyérmes, míg 2021-ben a Debrecennel az NB II-ben ért a csúcsra. (MTI nyomán)
Átigazolások
Kinevezték a ZTE II új edzőjét
Francisco Garrido
A 2026/27-es idényben Francisco Garrido személyében új vezetőedző a ZTE második csapatát. (ztefc.hu)
Fiatalokkal erősítettek
Két új érkező Újpesten
Az Újpest hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette Ujváry Ferencet és Gáspár Dávidot a Kispest-Honvéd FC-től.
Nyíregyháza
2 profi
Két fiatal játékossal kötött profi szerződést a Nyíregyháza Spartacus: Hajós Lőrinc és Kondor Tibor írt alá - adta hírül a klubhonlap.