Bekövetkezett, amire az elmúlt hetek orosz sajtóhírei alapján számítani lehetett:
az élvonalbeli Torpedo Moszkva nem számol a tavaszi szezonban Koszta Márkkal, akivel kapcsolatban már az is eldőlt, hogy a következő félévet kölcsönben az izrael elsőosztályú Maccabi Bnei Raina együttesénél tölti.
A moszkvaiak közleménye arra is kitér, hogy a Maccabinak ezt követően opciója lesz arra, hogy további egy évvel meghosszabbítsa a magyar támadó szerződését.
A Budapest Honvéd korábbi bajnokával kapcsolatban december végén írta meg először az orosz sajtó, hogy távozhat, majd hetekkel később a Torpedo Moszkva nem vitte el magával az edzőtáborba.
Koszta a Torpedónál négy bajnokin 109 perc lehetőséget kapott, míg a kupában két találkozó alatt 60 percet töltött a pályán, gólt egyik sorozatban sem szerzett. A Maccabi Bnei Raina jelenleg 20 fordulót követően az utolsó helyen áll az izraeli ligában, keretében pedig megtalálható egy másik korábbi Honvéd-játékos is Nir Bardea személyében, aki 2021 januárjától 2022 nyaráig játszott Kispesten.
A 26 éves támadó így közel egy év alatt már harmadjára vált klubot: tavaly márciusban igazolt Zalaegerszegről a dél-koreai Ulsanhoz, onnan szeptemberben a Torpedóhoz, most pedig az izraeli együtteshez.
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2022/09/55782_yPxLOcEAm5-768x432.jpg)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)