MTI/Mónus Márton
Akár még karácsony előtt eldőlhet, hol folytatja pályafutását Ádám Martin.
Papp Gábor, a támadó menedzsere még november közepén nyilatkozta honlapunknak, hogy Ázsiából két klub is érdeklődik Ádám Martin iránt és szerinte az egyiktől konkrét ajánlatuk is lesz.
Az m4sport.hu információi szerint ez az ajánlat egy kínai élvonalbeli klubtól érkezett és az ünnepekig valóban eldőlhet, hol is folytatja a 28-szoros válogatott támadó. A másik jelenleg reálisnak tűnő opció, hogy a 30 éves csatár visszatér az NB I-be. Papp szerint ugyanis a fél magyar élvonal megkereste már őket.
Mint ismert, a görög Aszterasz Tripolisz novemberben jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak Ádám Martinnal.
Olvastad már?
Petry jóslata a legkisebb Dárdairól: "Ha úgy látja, hogy van esélye a német válogatottban játszani, akkor azt fogja választani" - interjú
Petry Zsolt 2015 és 2021 között dolgozott a Hertha kapusedzőjeként, jól ismeri a Dárdai-családot, így testközelből figyelte a Dárdai-fivérek karrierjét. Elmondása szerint a legfiatalabb fiú - Dárdai Bence - juthat a legmesszebbre, akivel kapcsolatban az utóbbi időben a felnőtt válogatott került szóba legtöbbször. Petry a Csakfocinak adott interjújában a legifjabb Dárdai jövőjéről, a Bundesliga 2-ben szereplő két idősebb testvér fejlődéséről és Willi Orbán útjáról is nyilatkozott. Interjú a Dárdai-testvérekről, Petry Zsolttal.
Elolvasom
Átigazolások
Paks
Ádám újra a klubnál
Ádám Martin visszatért Paksra, és góllal jelentkezett az NB III-as tartalékcsapatban, amely felkészülési meccsen 4-2-re verte a Kaposvárt. A rutinos támadó korábban a Szegedhez igazolt volna, de az az üzlet meghiúsult.
Paks
Kuzma Hunor
A paksiak végleg megszerezték a Békéscsaba utánpótlás-válogatott játékosát, Kuzma Hunort.
Szentlőrinc
Poór marad
A Szentlőrinc csapatkapitánya, Poór Patrik 2027-ig szerződést hosszabbított a másodosztályú klubbal.