Fotó: Wolfsburg
A VfL Wolfsburg 1300 néző előtt győzött le 9-0-ra egy regionális amatőr válogatottat első felkészülési mérkőzésén. A Herthától igazolt Dárdai Bence kezdőként mutatkozott be új csapatában.
A 18 éves német-magyar tehetséget, Dárdai Bencét azonnal a mélyvízbe dobta edzője, Ralph Hasenhüttl, és a beszámolók szerint kiválóan sikerült a tinédzser debütálása, aki a koránál jóval érettebb játékot mutatott be a középpályán.
A legifjabb Dárdai végig is futballozta az első félidőt (a szünetben aztán teljes sorcsere volt), amelynek a végén 7-0-ra vezetett a Wolfsburg, és a Farkasok végül 9-0-s győzelmet arattak. A Wolfsburgra július 20-án már keményebb próbatétel vár, hiszen a belga Anderlecht lesz az ellenfele.
Átigazolások
MTK
Edzőváltás
Megvan az NB I-es szezon első edzőváltása: Pinezits Máté távozott az MTK Budapest éléről.
Akhmat Grozny
Csercseszov távozott
Már nem Sztanyiszlav Csercseszov az Akhmat Grozny vezetőedzője.
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.