Légiósok: Ádám Martinék bejutottak az Ázsiai BL elődöntőjébe

Az 1-1-es odavágó után hazai pályán 1-0-ra nyert az Ulsan, így már a legjobb négy között van. Ádám Martin néhány percet kapott a mérkőzésen.
Budai László 2024. március 12., kedd 13:42
Az 1-1-es odavágó után hazai pályán 1-0-ra nyert az Ulsan, így már a legjobb négy között van. Ádám Martin néhány percet kapott a mérkőzésen.
Szerző: Budai László 2024. március 12., kedd 13:42

Ádám Martin csapata, az Ulszan Hyundai kedden fogadta a szintén dél-koreai Csonbukot az Ázsiai Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, és miután 1-0-ra nyert, így 2-1-es összesítéssel továbblépett a legjobb négy közé. A magyar válogatott támadó a 87. percben, csereként lépett pályára. Az Ulszannak japán vagy kínai ellenfele lesz az elődöntőben.

Ugyanez nem sikerült Cristiano Ronaldónak és csapatának, az al-Nasszr ugyanis 11-esekkel búcsúzott a sorozattól. A portugál szupersztár szaúdi klubja az egyesült arab emírségekbeli al-Aint fogadta hétfőn este a visszavágón - az első meccsen 1-0-ra a mostani vendégek nyertek -, és hiába győzött 4-3-ra, 11-esekkel a rivális volt a jobb. A 39 éves, ötszörös aranylabdás Ronaldo a hosszabbításban, a 118. percben gólt szerzett büntetőből, ezzel időlegesen még versenyben tartotta csapatát, majd a 11-esek során ő volt az egyetlen a hazaiaktól, aki nem hibázott.

Olvastad már?
Magyar válogatott: Dárdainak és egy 19 éves visszatérőnek is meghívót küldött Rossi - kerethirdetés
Ezzel a kerettel vágnak neki a mieink a törökök és a koszovóiak elleni meccsnek, amellyel nemzeti csapatunk már a németországi Európa-bajnokságra készül.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
RB Leipzig
Gulácsi és Orbán távozhat?
Az rblive.de ismét azt pedzegeti, hogy a Lipcse rutinos játékosai közül többen is elhagyhatják a csapatot. Például Gulácsi Péter és Willi Orbán. 
KBSC
Dombó is előbukkant
Több próbajátékos is pályára lépett a KBSC szombati edzőmeccsén: például Dombó Dávid és Ferencsik Bálint. Részletek itt.
Szpari
Kersák már fel is tűnt
A Csakfoci úgy tudja, a Nyíregyházára tartó Kersák Roland már ott volt a Szpari szombati edzőmeccsén is.
Tovább az összes átigazoláshoz