twitter.com/InjuryTimeInd
A román másodosztályban szereplő Csíkszereda az eddigi szakmai igazgatót, László Csabát kérte fel a csapat irányítására, aki megbízott vezetőedzőként veszi át Dican Ferenc helyét.
A román másodosztályú FK Csíkszereda szerdán, hivatalos közleményben tudatta, hogy a hétfői, Sellenberki SC-től elszenvedett vereséget követően a klub vezetése - megbízott vezetőedzőként - László Csabát kérte fel a vezetőedzői poszt ellátására. Az 58 éves, székelyudvarhelyi születésű tréner két hónapja szakmai igazgatóként dolgozik a csíkszeredai együttesnél.
A klubhonlap kiemeli, hogy a korábbi vezetőedző, Dican Ferenc a klubnál marad és játékos-megfigyelőként (scout) tevékenykedik majd a jövőben.
A Csíkszereda jelenleg a román másodosztály hatodik helyén áll, ami felsőházi rájátszást érhet, a székelyföldi csapat szombaton a Temesvári Politehnica otthonába látogat, az utolsó idei találkozóján.
Olvastad már?
Tilos Passzolni Kubatov Gáborral: "A Juventus ellen lenne 35-40 százalék esélyünk, de én 50 százalékot szeretnék" - csapatépítésben 10-es skálán még csak 5-ös a Fradi
A Puskás Arénában, telt ház előtt elbúcsúztatni egy sztárcsapatot, az világraszóló tett lenne - fogalmazta meg vágyait Kubatov Gábor, a csakfoci.hu-nak. A Ferencváros elnöke szerint az elmúlt tíz évben rengeteg buktatón és nehézségen ment keresztül a klub, mire eljutott erre a szintre. Az FTC első emberének nyilatkozatából kiderül, hogy az átlag ellenfelek költségvetése duplája a Fradiénak, mégis állják a versenyt a nemzetközi vetélytársakkal. Az elmúlt években komoly összegeket kerestek, de megtanultak alázattal költeni. Az interjúból továbbá megtudhatjuk, hogy komplett forgatókönyvük van arra, milyen trükkökkel próbálják elcsábítani a kiszemelt játékosokat, de az elnök arról is beszél, hogy Hajnal Tamás előtt miért nem volt sportigazgatójuk. Kubatov Gábor azt is elmondja, miért tiltanak ki újságírókat a stadionjukból, mi hiányzott ahhoz, hogy Szalai Attila a Fradi játékosa legyen, és bevallja, volt olyan időszak, amikor le akart mondani.
Elolvasom
Átigazolások
Fradi
Így áll Tóth Alex ügye
A Lazio 10 millió eurót, plusz bónuszokat kínált, de a Fradi 2 millióval többet akar. A rómaiak bíznak a gyors megegyezésben, így Fabiani sportigazgató nem utazott el a csapat veronai meccsére. (Di Marzio)
Csákvár
Magyar pótlása
"Nem tervezünk új igazolást, házon belül próbáljuk megoldani a helyettesítését" - mondta Tóth Balázs vezetőedző a Puskáshoz szerződő Magyar Zsolt pótlásáról.
Karcag
Távozó
A Karcag közös megegyezéssel felbontotta Berkeczi Csongor szerződését, aki így távozik a csapattól. A védő nyáron érkezett a klubhoz, egyetlen Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára.