Értesüléseink szerint a klub nyáron érkezett sportigazgatója nem marad a posztján, úgy tudjuk, Kovács Zoltán már el is köszönt a játékosoktól. Információink szerint már a mérkőzést követően jelezte a DVTK elnökének, hogyha úgy érzik, ő az akadálya a jobb szereplésnek, akkor félreáll.
Mint ismert, a DVTK pénteken hazai pályán 4-0-ra kapott ki a KBSC-től, és jelenleg kieső helyen áll a Fizz Ligában, bár az esélyei még nem szálltak el. Sokan megszólaltak az elmúlt szűk 24 órában a DVTK körül kialakult helyzetről - helyi szinten már politikai üggyé vált a téma -, az, hogy a továbbiakban még milyen lépések várhatók a klub körül, a következő órákban-napokban kiderül. Mint ismert, a DVTK két hete cserélt vezetőedzőt, Vladimir Radenkovic helyét Nebojsa Vignjevic vette át.
" Bíztunk benne, hogy Kovács Zoltán meg tudja ismételni a korábbi sikereit Diósgyőrben"
A délelőtt folyamán aztán a klub is megerősítette információinkat. Íme, a Diósgyőr közleménye:
"A Kazincbarcika ellen hazai pályán 4-0-ra elveszített Fizz Liga mérkőzést követően azonnali hatállyal távozik Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatói posztjáról.
- Bíztunk benne, hogy Kovács Zoltán meg tudja ismételni a korábbi sikereit Diósgyőrben, amikor Ligakupa-győzelem és a Magyar Kupa döntő fűződött a nevéhez a 2013/2014-es idényben. Azonban a csapat nem csak, hogy nem tudott a korábbi szinten teljesíteni, hanem a Kazincbarcika elleni szégyenteljes vereséget követően, hét fordulóval a bajnokság vége előtt kieső helyen áll. Mint minden mérkőzés után, most is azonnal leültem a sportigazgatóval átbeszélni a látottakat, de most jeleztem neki, hogy ez után a mérkőzés után nem tudjuk folytatni a közös munkát. Ezzel egyébként a sportigazgató is egyetértett, ezért azonnali hatállyal szerződést bontottunk Kovács Zoltánnal. – mondta Petrán Vilmos, a Diósgyőr FC Kft. ügyvezetője. - Köszönjük a DVTK érdekében elvégzett munkát, és további pályafutásához sok sikert kívánunk!
- Nagyon sajnálom, hogy ezúttal nem tudtam olyan sikeres lenni, mint korábban. Továbbra is hiszem, hogy sokkal több van ebben a csapatban, mint amit a jelenlegi helyezése mutat. Kívánom a DVTK-nak, hogy a jövőben érje el azokat az eredményeket, amelyeket a klub a hagyományai és a szurkolótábora miatt is megérdemel. - mondta Kovács Zoltán.
Az új sportigazgató személyét később jelenti be a klub."