Néhány napja beszámoltunk arról romániai sajtóhírek alapján, hogy komoly finanszírozási nehézségekkel néz szembe a román élvonalban szereplő Csíkszereda, miután a magyar kormányváltást követően megszűnt vagy jelentősen csökkent a klubnak nyújtott támogatás.
Most kiderült: az NB II-es Kecskemét felé is van tartozása a Csíkszeredának. A román első osztályban szereplő egyesület a nyáron két játékost vásárolt ki élő szerződéséből a Kecskeméti TE-től, mind a ketten a korábban a KTE-nél is dolgozó, azóta már leváltott vezetőedző, Szabó István javaslatára kerültek a székelyföldi klubhoz. A 28 éves védő, Szabó Alex 11 forduló alatt nyolc meccsen szerepelt a román élvonalban, mindegyiket végig is játszotta, míg a támadó Czékus Ádám 11 tétmeccsen két gólt szerzett és két gólpasszt adott. A két labdarúgó már júliusban csatlakozott a klubhoz, de az átigazolási díjukkal még mindig adós a Csíkszereda, az NSO úgy tudja, több tízmillió forintról van szó.
„Czékus Ádám és Szabó Alex már több hónapja Csíkszeredában futballozik, de eleve türelmesek voltunk az átigazolási díjukat illetően, mert szeptemberi fizetési határidőben egyeztünk meg. Ez több mint egy hónapja lejárt, így írásban fizetési felszólítást küldtünk Csíkszeredába” – erősítette meg a lap értesülését a tartozással kapcsolatban Filus Andor, a KTE ügyvezetője.
A sportvezető hozzátette, bízik benne, hogy a felszólítás hatására a Csíkszereda rendezi a tartozását, így nem kerül sor a következő lépésre, ami már az lehet, hogy a KTE a román szövetséghez, illetve végső esetben az európai szövetséghez (UEFA) fordul.
A Csíkszereda elnöke, Szondy Zoltán a Nemzeti Sport kérdésére ugyanakkor elmondta, továbbra is bízik a kecskemétiek türelmében.
„Beszéltem a Kecskemét tulajdonosával, megértette a helyzetünket, van türelem a részéről” – fogalmazott a sportvezető.
A mostani hírek szerint nemcsak a KTE felé van elmaradása a Csíkszeredának, hanem tartozik a labdarúgóknak a tavasszal kiharcolt, élvonalban maradásért járó prémiumokkal, ügynöki jutalékokkal, és augusztus óta fizetést sem kapott a csapat.