Fotó: Puskás Akadémia
Egy erdőtűz igen ijesztő hátteret adott a felcsútiak tréningjének - szó szerint.
A Puskás Akadémia csütörtökön Cipruson lép pályára az Aris Limassol ellen a Konferencia Liga második selejtezőkörében. A felcsútiak szerdán már a limassoli stadionban edzettek, nem mindennapi körülmények között.
Ugyanis az arénától nem messze vélhetően a brutális forróság miatt kigyulladt egy erdő, az ebből keletkezett füst pedig teljesen beborította az égboltot és hamut szórt a pályára - írta a Puskás Akadémia Facebook-oldala, amely videót is közzétett az esetről.
Olvastad már?
Fradi: Bejelentették a Keane-nel bajnoki címet nyert játékos megszerzését - hivatalos
A Ferencváros hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Gabi Kanichowskyt, aki Izraelben Robbie Keane-nel (is) nyert bajnoki címet.
Elolvasom
Átigazolások
MTK
Közlemény
Az MTK bejelentette, hogy a következő idényben Marin Jurina nem lesz tagja a csapatnak.
Szentlőrinc
Próbajáték
A Nagykanizsa elleni felkészülési mérkőzésen próbajátékon vett részt a a Szentlőrincnél Galambos János, Máté Csaba, Rideg Bálint, Bogdán Martin, Pálfalvi Roland és Alseny Camara is - szúrta ki az Öltözőn Túl.
Nagykanizsa
Próbajáték
A Szentlőrinc elleni felkészülési mérkőzésen próbajátékon vett részt a Nagykanizsánál Ebot Martin, Yaroslav Helesh, Regenyei Gergő, Jován Vilmos, Puskás Zsombor és Magyar Miklós is - szúrta ki az Öltözőn Túl.