Hét nap, három gól és egy assziszt - és három eldöntött találkozó. Ez a mérlege Jánó Zéténynek.
Pazar formában futballozik Jánó Zétény Ausztriában. A 19 éves magyar támadó - aki osztrák állampolgársággal is rendelkezik - múlt hét szerdán góllal és gólpasszal döntötte el a Red Bull Salzburg U19-es együttesének Dinamo Zagreb elleni Ifjúsági BL-találkozóját, majd a hétvégén a 88. percben szerzett 11-esből győztes gólt, ekkor már az osztrák másodosztályú Lieferingben, amely a Stripfinget verte 2-1-re.
Jánó pedig nem lassít, kedden a 91. percben, 0-0-s állásnál vette be átlövésből a FAC Wien kapuját az osztrák második vonalban. Azaz pontosan egy hét alatt a harmadik meccsét döntötte el.
A magyar játékos minden sorozatot figyelembe véve 12 tétmeccsen öt gólnál és egy asszisztnál jár ebben a szezonban.
Olvastad már?
"Nem találok szavakat, ennek nem lett volna szabad megtörténnie a Lokival" - interjú a Barcikát az NB I felé repítő Bódi Ádámmal
Nyáron nagy szenzációt keltett, hogy a Lokihoz ezer szállal kötődő, Debrecenben több mint 400 meccset lejátszó Bódi Ádám az NB II-es Kazincbarcikához igazolt. Pár hónappal később azonban azt látjuk, hogy a Barcika az ő vezérletével az élvonal felé tart, míg volt csapata száguld a másodosztály irányába. A klasszis középpályás másodvirágzását éli, de nem gondolta, hogy harcban lesznek az NB I-ért. Azt mondja, ők játsszák a legszebb focit az NB II-ben és lehet, hogy a téli szünetben át kell fogalmazni a célokat. Bódinak a DVSC véget nem érő zuhanásáról és a mezlevetetésről is van véleménye. Interjú.
Elolvasom
Átigazolások
Kinevezték a ZTE II új edzőjét
Francisco Garrido
A 2026/27-es idényben Francisco Garrido személyében új vezetőedző a ZTE második csapatát. (ztefc.hu)
Fiatalokkal erősítettek
Két új érkező Újpesten
Az Újpest hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette Ujváry Ferencet és Gáspár Dávidot a Kispest-Honvéd FC-től.
Nyíregyháza
2 profi
Két fiatal játékossal kötött profi szerződést a Nyíregyháza Spartacus: Hajós Lőrinc és Kondor Tibor írt alá - adta hírül a klubhonlap.