Szoboszlai Dominik ebben a szezonban a Liverpool szinte összes tétmérkőzését végigjátszotta, amelyiken pályára küldték. Arne Slot mindössze kétszer cserélte le a magyar klasszist, de akkor olyan találkozókon, amelyek addigra már eldőltek: 2025. december 13-án a Liverpool-Brighton bajnokin a 83. percben kellett lejönnie Szoboszlainak, de már 2-0-s vezetésnél. Valamint 2026. január 28-án, a Liverpool-Qarabag BL-összecsapáson váltotta őt csapattárs, de ekkor 5-0-ra vezetett a Pool, amikor a 75. percben Szoboszlai lejött.
Olyan azonban, mint amilyen szerda este a PSG elleni BL-mérkőzésen történt, ebben a szezonban még nem fordult elő: azaz hogy olyan találkozón hozzák le Szoboszlait, amelyen a csapata hátrányban van, pedig ebben az idényben jó néhány ilyen meccse is volt a csapatnak.
Slot Párizsban a 78. percben állította be Szoboszlai helyére Curtis Jones-t, a Vörösöknek azonban nem sikerült közelebb kerülniük francia ellenfelükhöz, maradt a 2-0-s eredmény azon a meccsen, amely megmenthetné a Pool idei szezonját (persze a visszavágó is ilyen lesz).