Fotó: molfehervarfc.hu

Juhász: "Voltak egyeztetések Nikoliccsal, nem titok" - ezért választották végül a svéd edzőt a Vidinél

A Vidi sportigazgatója elárulta, már korábban is kapcsolatban voltak Bartosz Grzelakkal, és most ő volt a legelszántabb a fehérvári feladat kapcsán.
Budai László 2023. március 16., csütörtök 18:06
Fotó: molfehervarfc.hu
A Vidi sportigazgatója elárulta, már korábban is kapcsolatban voltak Bartosz Grzelakkal, és most ő volt a legelszántabb a fehérvári feladat kapcsán.
Szerző: Budai László 2023. március 16., csütörtök 18:06
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Amit kedden előre jeleztünk, szerdán hivatalossá vált, a MOL Fehérvár Bartosz Grzelakot nevezte ki a távozó Huszti Szabolcs-Toldi Gábor páros utódjaként a csapat élére. Juhász Roland, az együttes sportigazgatója elmondta, a Vidi jelenlegi szituációjában fő szempont volt, hogy olyan edző kerüljön a kispadra, aki már volt korábban hasonló helyzetben, tudja, hogy ilyenkor hogyan is kell egy csapatot kezelni.

- Az októberi-novemberi időszakban is már beszéltem az ő ügyében, de akkor végül maradtunk Szabiéknál – akiknek a munkáját ezúttal is szeretném megköszönni –, most viszont újra képbe jöttek edzők, és ő volt az, akinél a kellő határozottságot és elszántságot is éreztem – idézte az m4sport.hu az M1-nek nyilatkozó Juhászt, aki a korábbi sikeredző, Marko Nikolic kapcsán is megszólalt.

Voltak egyeztetések, nem titok, de a klubnál nem járt, próbálok egy vonalat húzni, hogy mi történt a múltban a csapatnál. Eldőlt az edző kérdése, bízom abban, hogy megtaláljuk közösen a sikerhez vezető utat újra, ebben pedig mindenkinek megvan a maga szerepe.

A Fehérvárra szombaton 19.45-től rendkívül fontos meccs vár, a szintén a kiesés elől menekülő Budapest Honvédot fogadja hazai pályán.

Olvastad már?
NB I: A Qarabag gólkirályjelöltje is Magyarországra jöhet, de most nem a Fradi csapna le rá - sajtóhír
Ezúttal a Debrecennel hozták kapcsolatba a Qarabag egyik legjobbját, a 27 éves Ramil Sheydayevet.
Elolvasom
Átigazolások
NB I
Hazai átigazolási hírek
NB I-es átigazolási körkép: így állnak a magyar élvonal klubjai a nyári érkezők, a távozók és a jelöltek terén.
Dorog
Vasastól igazoltak
A Dorog saját nevelésű középpályása, Faragó Bálint hét év után visszatért, miután a Vasastól távozik a 22 éves labdarúgó.
DVSC
Petíció indult
A DVSC szurkolói petíciót indítottak annak érdekében, hogy Amos Youga visszatérjen szeretett csapatukhoz.
Tovább az összes átigazoláshoz