Különleges esemény van készülőben a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában: a huszonnégyszeres győztes Ferencváros a Vas vármegyei I. osztályban szereplő Szarvaskend SE vendége lesz, és úgy tudjuk, az ellenfél hivatalosan felvette a kapcsolatot a zöld-fehérekkel, méghozzá azért, hogy Varga Barnabás legalább a keretben legyen, sőt, ha lehet, pályára is lépjen pár perc erejéig.
A magyarázat egyszerű: Szarvaskend mindössze fél órányira található Szentpéterfától, ahol Varga felnőtt, így a környéken óriási népszerűségnek örvend. A helyiek számára óriási élményt jelentene, ha a válogatott támadó megmutatná magát a pályán.

A mérkőzés iránt hatalmas az érdeklődés: a helyi sportegyesület mobillelátókat is épített, így több mint háromezer néző fér majd el a kétszáz fős sportpályán. A jegyek tizenkét óra alatt elfogytak, a szervezők pedig jelezték, hogy a helyszínen nem lesz belépőárusítás. Az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti 16 órától.




