Fotó: honvedfc.hu

Horváth Ferenc nekiment az ellenfélnek, mert túl erős volt a kerete

Másra számított a Tatabánya edzője.
Budai László 2025. október 20., hétfő 11:30
Fotó: honvedfc.hu
Másra számított a Tatabánya edzője.
Szerző: Budai László 2025. október 20., hétfő 11:30

Ismét egy érdekes nyilatkozattal hívta fel magára a figyelmet Horváth Ferenc, a jelenleg az NB III-as Tatabányát irányító szakember csapata ETO Akadémia elleni mérkőzése után. A rutinos trénert ugyanis meglepte, hogy sok olyan játékos kapott szerepet az ellenfélnél, aki korábban már a győriek NB I-es együttesében is játszott.

Az akadémiai mivoltát elveszítette ezen a mérkőzésen a Győr. Még ha azért is játszottunk ilyen időpontban, mint amikor egy normál családban fújják a levest… De még vártuk, hogy Hannichot, Preszelert vagy Burcsát leküldik.

- Hát tíz ilyen NB I-es játékos játszott ellenünk, ami engem egy kicsit meglepett, hogy ezt bevállalták. De volt olyan játékos is, aki még fél órát játszott tegnap az NB I-ben. Úgyhogy nagyon nehéz dolgunk volt.

A 11.00-kor kezdődő találkozót egyébként a Tatabánya nyerte 2-1-re.

A teljes nyilatkozat

Olvastad már?
Gróf botrányát külföldön is ismerik: Szemkinyomás, rugdosás és reklámtáblán átlökés is történt már - videók
Nagy felháborodást keltettek az Újpest-FTC derbi utolsó perceiben történtek, amikor Gróf Dávid méterekre ellökött egy labdaszedő fiút. A Fradi kapusát azonnal kiállította a játékvezető, a ferencvárosi játékos pedig azóta bocsánatot kért tettéért. Íme, öt olyan eset a futballpályáról, amikor egy játékos vagy edző konfliktusba keveredett egy labdaszedővel.
Elolvasom
Átigazolások
Paks
Lenzsér Bence: 2029
A paksiak bejelentették, hogy újabb három évre írtak alá alapemberükkel, Lenzsér Bencével, akinek így már 2029-ig érvényes a szerződése.
Videoton FC Fehérvár
Több távozó is lehet
A Csakfoci információi szerint máris megkezdődött a keret átalakítása az NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvárnál, így több játékos távozhat a csapattól.
Szpartak Moszkva
Stankovic-Csercseszov csere?
Az orosz Sport-Express információi szerint Sztanyiszlav Csercseszov is jelölt lehet Dejan Stankovic utódjának a Szpartak Moszkvánál.
Tovább az összes átigazoláshoz