fotó: honvedfc.hu

Honvéd: Klafuricnál rosszabbul senki nem kezdett mostanában - Rossi egyszer a mélyből jutott a csúcsra

Az elmúlt szűk 20 évben Dean Klafuric első nyolc meccse a legrosszabb a Honvéd edzői közül. Igaz, valakinek összejött, hogy közel ilyen gyenge start után nagy eredményt érjen el.
Budai László 2023. február 23., csütörtök 15:40
fotó: honvedfc.hu
Az elmúlt szűk 20 évben Dean Klafuric első nyolc meccse a legrosszabb a Honvéd edzői közül. Igaz, valakinek összejött, hogy közel ilyen gyenge start után nagy eredményt érjen el.
Szerző: Budai László 2023. február 23., csütörtök 15:40

Rövid távon Dean Klafuric sem hozta meg azt az áttörést Kispesten, amire a Honvéd szurkolói vártak. A szerb vezetőedző első nyolc bajnokiján mindössze egyszer nyert, kétszer döntetlent játszott és ötször kikapott, ami 8-16-os gólkülönbség mellett mindössze 0,625 szerzett pont meccsenként.

A csak.taccs.hu ennek apropóján megnézte, hogy az NB I-be való visszajutás, azaz a 2004/05-ös szezon óta volt-e olyan vezetőedzője a klubnak, aki rosszabbul rajtolt volna, mint Klafuric (értelemszerűen csak azokat nézték, akiknek volt minimum 8 bajnokijuk).

Számításuk szerint az azóta eltelt 21 próbálkozás közül (voltak edzők, akik többször is feltűntek), Klafuric mérlege a legrosszabb az első nyolc találkozón. A második leggyengébb start holtversenyben Giuseppe Sannino és meglepő módon Marco Rossi második korszakához kötődik. Akkor (a 2014/15-ös szezon második felében) a magyar válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya egy győzelemmel, négy döntetlennel és három vereséggel kezdett (0,875 pont/meccs), de a szezon végén benntartotta a Honvédot. Majd az olasz mesterrel aztán olyannyira feljavult a csapat, hogy két szezonnal később bajnoki címet nyertek. Így akár azt is mondhatjuk: a példa adott.

A legjobb első nyolc meccs egyébként szintén Rossi nevéhez kötődik, méghozzá az első korszakához (2-es pontátlag meccsenként).

Az elmúlt időszak Honvéd-edzőinek pontátlagok szerinti sorrendje az első nyolc meccs alapján

*ppm8: pont per meccs az első nyolc meccsen
öm: összes mérkőzés
ppmÖ: pont per meccs az utolsó kispesti meccse után

Forrás: csak.taccs.hu

További statisztikai érdekességek a csak.taccs.hu-s cikken, itt. 

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz