Mint arról beszámoltunk, a Sepsi-Dinamo találkozót a vendégszurkolók magyarellenes, xenofób rigmusai árnyékolták be. A játékvezető, Viorel Flueran a 83. percben, a diszkriminációellenes protokoll részeként két percre félbeszakította a mérkőzést, a találkozó folytatása után azonban a beszámolók szerint a sértő bekiabálások is folytatódtak. A mérkőzést végül befejezték, a Dinamo 2-0-ra győzött.
Az eset után Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere hivatalos bejelentést tett a Román Labdarúgó Szövetségnél (FRF) és az UEFA-nál. A városvezető szerint a történtek nem elszigetelt esetet jelentenek, és a megfelelő szankciók hiánya hozzájárul ahhoz, hogy hasonló incidensek újra és újra előforduljanak. Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere szintén megszólalt az ügyben, és a klubok, a liga, valamint a szövetség felelősségét hangsúlyozta.
"Mi is román állampolgárok vagyunk. Románia a mi hazánk is"
Sepsiszentgyörgy polgármestere Andrei Nicolescu, a Dinamo vezetőjének nyilatkozatára is reagált. Nicolescu a hazai szurkolók állítólagos provokációiról beszélt, többek között a magyar nyelvű dalokról. Antal szerint ez elfogadhatatlan magyarázat.
- Ez a tájékozatlanság jele. Amikor egy klub elnöke azt mondja, hogy "provokálnak bennünket, mert magyarul énekelnek", akkor felmerül a kérdés:
hogyan provokálhat valaki azzal, hogy magyarul énekel?
Senkit sem sértesz meg azzal, hogy magyarul énekelsz. Ha elfogadjuk azt a gondolatot, hogy a stadionban magyarul énekelni sértés vagy provokáció, akkor azt is elfogadjuk, hogy a romániai magyar közösség létezése sértést jelent Románia számára. Mi is román állampolgárok vagyunk. Románia a mi hazánk is. Ezt mindenkinek el kell fogadnia. Lehet, hogy a következő Bölöni László most valamelyik utánpótláscsapatunkban, a Sepsi iskolájában vagy akadémiáján futballozik. De ha ilyen problémákkal találkozik, nagyon kicsi az esélye annak, hogy később Romániát választja. Lehet, hogy Magyarországra vagy egy másik országba megy. Ha nem lépünk fel ez ellen, saját magunknak ártunk. Szerintem a szövetségnek felelőssége van ebben, és pontosan ezt mondtam: a tétlenségével valójában bátorítja ezt a jelenséget – jelentette ki Antal a Fanatik cikke szerint.
"Fejben már fel vagyunk készülve a xenofób rigmusokra"
A sepsiszentgyörgyi eset nem egyedi: a Csíkszeredának is szembe kellett néznie idegengyűlölő megnyilvánulásokkal a román élvonalbeli csapatok elleni mérkőzéseken. A Fanatik Korodi Attilát, Csíkszereda polgármesterét is megkereste, aki szerint már előre tudják, mint várhatnak bizonyos csapatok szurkolótáboraitól.
- Az igazság az, hogy sajnos általában visszatérő jelenség, amikor a Dinamo szurkolói idegenbe utaznak. Csíkszeredában is előfordul. Ritka, hogy a játékvezető félbeszakítja a mérkőzést, és még ritkább, hogy a profi liga vagy a szövetség vállalja a felelősséget a versenysorozatok sportszerű lebonyolításáért a szurkolói magatartás szempontjából. Sajnos van néhány klub, amelynek szurkolótábora visszaél azzal, ami a lelátókon történik. A klubok nem veszik komolyan a problémát, a liga és a szövetség pedig csak nagyon ritkán avatkozik közbe – mondta Korodi.
A csíkszeredai polgármester szerint nem kizárólag a szurkolók felelősségéről van szó. Úgy véli, egyes klubok nem ítélik el kellő határozottsággal saját drukkereik viselkedését, ami hozzájárul az esetek megismétlődéséhez. Korodi Nicolescu kijelentéseit is bírálta, és arra is felhívta a figyelmet, hogy szerinte a játékvezetői jelentésekben olykor a jól hallható és látható incidensek sem jelennek meg.
- Úgy gondolom, ha a klubok és a szurkolók között őszinte párbeszéd lenne, és a klubok sportszerű viselkedést kérnének a drukkereiktől, az a legtöbb esetben eredményre vezetne. Vannak példák arra, hogy ez működhet. Ha viszont egy klub nem akar beavatkozni, akkor automatikusan az történik, amit a lelátókon látunk. Ilyenkor azoknak a bizottságoknak kellene fellépniük, amelyek ezeket az eseteket vizsgálják. A szabályzatokat következetesen és szigorúan kellene alkalmazni, de ez nem történik meg, vagy csak nagyon ritkán. Már az előző idényben is számos olyan esetet láttam, amikor a játékvezetők nem tüntették fel a mérkőzésről szóló jelentésükben az ilyen incidenseket. Pedig a jelenségek láthatók, hallhatók, jelen vannak a lelátókon, mégsem rögzítik őket.
És mi van akkor, ha magyarul énekelnek? Vagy szlovénul, esetleg németül? Ezeknek nincs jelentőségük! Itt a klub felelősségéről van szó. Nicolescu mindig olyan üzeneteket közvetít, amelyek tökéletes összhangban vannak a szurkolótáborával. Ezért mondom, hogy vannak klubok, amelyek részesei és partnerei ezeknek a jelenségeknek. Mi történik, ha angolul énekelnek? Vagy olaszul?
– fogalmazott Korodi.
Korodi a fegyelmi eljárások és a büntetések gyakorlatának megváltoztatását sürgette. Szerinte az incidensek felelőseit azonosítani kell és meg kell büntetni, de azoknak a kluboknak is következményekkel kell számolniuk, amelyek nem tesznek megfelelő lépéseket a saját szurkolóik megfékezésére.
A polgármester azt is kifogásolta, hogy megítélése szerint a székely vagy magyar jelképek használatával kapcsolatos ügyekben gyorsabb és határozottabb döntések születnek, mint a xenofób megnyilvánulások esetében.
- Nagyon sokszor könnyen azonosíthatók azok a kisebb csoportok, amelyek az incidenseket okozzák. Ilyen esetekben közvetlenül ellenük kellene fellépni. Ha viszont azt látjuk, hogy a klub nem állítja meg a jelenséget, akkor a klubnak is viselnie kell a következményeket. Máskülönben a klubok soha nem fogják határozottan felvállalni a szurkolókkal való párbeszédet, és nem mondják majd nekik: "Emberek, ezt nem lehet! Nem így kell viselkedni!" Az LPF-nek és a szövetségnek egyértelműen vállalnia kell a felelősséget. Nyilatkozatok vannak, de amikor a fegyelmi bizottságok működésére kerül sor, teljesen eltérő megközelítéseket látunk. A székely vagy magyar jelképekkel szemben nagyon határozott és gyors döntések születtek. A xenofóbia eseteiben viszont szinte soha nem ilyen szigorúak a határozatok. Vagy csak nagyon ritkán születnek meg, és az ügyeket is lassan vizsgálják ki.
A helyi hatóságok szempontjából a futballt úgy kellene megszervezni, hogy élvezhessük ezt a sportot. Nem kellene nekünk beavatkoznunk azért, mert mások nem végzik el a munkájukat. Miért nincs probléma egy koncerten? Miért nincs probléma a színházban? Miért nincs probléma egy uszodában vagy számos sportcsarnokban? Miért változik meg minden, amikor a futballról és arról a néhány klubról van szó?
– tette fel a kérdést Korodi.
"Az eljárások 90 naptól akár három évig is eltarthatnak"
A romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke, Catalin Raiu szintén aggodalmát fejezte ki a Sepsi-Dinamo mérkőzésen történtek miatt. A Fanatiknak arról beszélt, hogyan indíthat vizsgálatot a szervezet.
- Nem indul automatikusan önálló vizsgálat, noha az öttagú testület bármelyik tagjának joga van ezt kezdeményezni. Ehhez azonban a többiek támogatása is szükséges: az öt tagból háromnak meg kell szavaznia az indítványt. Vagyis egy tag javaslatot tehet, de ez önmagában még nem jelenti azt, hogy az intézmény hivatalból eljárást indít. A futball kapcsán arra biztatjuk a civil szervezeteket, hogy tegyenek bejelentést és nyújtsanak be panaszt, mert az ügyet sokkal gazdagabb és árnyaltabb szemszögből tudják bemutatni, amelyet mi aztán a jogszabályok alapján értékelhetünk. A sepsiszentgyörgyi történtek kapcsán elmondhatom, hogy az elmúlt években intenzíven foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, és rendszeresen egyeztettünk a szövetséggel, a belügyminisztériummal, az ügyészséggel és a csendőrséggel. Ennek ellenére a stadionokban tapasztalható verbális erőszak szintje nem változott. Az évek során több büntetést is kiszabtunk, de a saját eljárásunk végén.
Nem tudunk azonnal szankcionálni, mert mindkét felet meg kell hallgatnunk. Gyakorlatilag egy bírósági eljáráshoz hasonló folyamatot követünk, és ezek az eljárások 90 naptól akár három évig is eltarthatnak. Egy ügy átlagos átfutási ideje három év, de akár négyre is nőhet. 2027-be lépünk úgy, hogy még 2023-ból is lesznek lezáratlan ügyeink. Ha tehát a Sepsi-Dinamo mérkőzés után panaszok érkeznek, még sok idő telhet el, mire döntést hozunk.
Sajnos ezek a pénzbírságok nem az okot, hanem csak a következményt kezelik. Többször előfordult, hogy azonosított elkövetők kiskorúak voltak. A jelenség határozottabb megközelítést igényel, Nyugat-Európában pedig szigorúbb intézkedéseket alkalmaznak. Érdemes lenne tanulnunk ezekből – mondta Raiu.