Fotó: fradi.hu
Újabb fiatal játékossal kötött profi szerződést az FTC: a 17 éves Gágyor Domán Szilárd kedden írta alá a megállapodást.
Gágyor Domán a Ferencváros U19-es együttesében és az NB III Közép csoportjában szereplő FTC II-ben is pályára lépett már ebben a szezonban.
A fiatal csatár a 2015/2016-os idényben, futsallal kezdte a Ferencvárosban. Később pályára lépett U13-as, U14-es, U15-ös, U16-os és U17-es csapatokban is, és a mostani szezontól kezdve kapta meg a lehetőséget az U19-eseknél, illetve a tartalékcsapatban. A korosztályos gárdában 20 meccsen 12 alkalommal volt eredményes - számolt be a fradi.hu.
Olvastad már?
BL-selejtezők: A Fradi útja soha nem volt még ennyire kikövezve - itt vannak a legfrissebb lehetséges ellenfelek
A Fradi tavaly a második selejtezőkörben is még csak éppen hogy kiemelt volt, ebben a szezonban viszont a harmadik körös kiemelés is magabiztosan megvan, ami a koefficiens-pontokat illeti. Persze odáig el is kell jutni, és nehéz ellenfelek már az első selejtezőkörben is jöhetnek, az elmúlt évek jó szereplései azonban sosem látott jó esélyt kínálnak.
Elolvasom
Átigazolások
Ferencváros
Angol ajánlatra mondtak nemet
A angol Bournemouth folytatja az egyeztetéseket a Ferencvárossal Tóth Alex átigazolásáról, miután az angol klub első, 8,6 millió fontos ajánlatát elutasította az FTC. (Sky Sports)
DVTK / FTC
A Fradi-szélső újra Miskolcon
Ismét Diósgyőrben szerepel kölcsönben a 2006-os születésű Varga Zétény, aki az előző idényben is piros-fehérben játszott.
FTC / ETO
2 milliós ajánlat Krpicért
Szerb sajtóhírek szerint komoly ferencvárosi ajánlatra mondott nemet az ETO Milan Krpic ügyében.