Mindössze 49 évesen távozott a veszprémi és Veszprém vármegyei futballban játékosként, edzőként és vezetőként is tevékenykedő sportember, Garai Péter.
A klub az alábbi szavakkal búcsúzott korábbi játékosától:
VSC Veszprém
Van, amikor nehéz szavakat találni.
Mély megrendüléssel értesültünk arról, hogy 49 éves korában elhunyt Garai Péter, a veszprémi labdarúgás egyik meghatározó alakja. Péter egész életét a labdarúgásnak szentelte. A futball nem csupán a sportja volt, hanem a hivatása, a szenvedélye és az élete.
Labdarúgó-pályafutásának legmeghatározóbb éveit Veszprémben töltötte. Itt nevelkedett, itt vált felnőtt játékossá, és innen indult el az a pályafutás, amely során hosszú éveken át az NB II és az NB III meghatározó labdarúgója volt. A Veszprém és az FC Ajka színeiben is bajnoki sikereket ért el, több alkalommal ünnepelhetett NB III-as bajnoki címet.
Ajkán csapatkapitányként is példát mutatott, majd ismét hazatért Veszprémbe, ahol már nemcsak játékosként, hanem csapatvezetőként is maradandót alkotott. Később az Úrkút SK játékosaként és vezetőedzőjeként folytatta munkáját, ahol ugyanazzal az alázattal és elhivatottsággal szolgálta a labdarúgást, mint egész életében.
Akik ismerték, egy kiváló labdarúgót, nagyszerű csapattársat és őszinte, segítőkész embert ismertek meg benne. Mindig volt egy jó szava mindenkihez, tisztelte a játékot és tisztelte az embereket. Ezért szerették és becsülték mindenhol, ahol megfordult.
Veszprém futballcsaládja ma egy olyan embertől búcsúzik, aki pályán és azon kívül is maradandó nyomot hagyott maga után. Emléke örökké része marad klubunk történetének és városunk labdarúgásának.
Őszinte részvétünket fejezzük ki családjának, szeretteinek, barátainak és mindazoknak, akik ismerték és szerették.
Nyugodj békében, Péter! Veszprém mindig emlékezni fog rád.