Fotó: Arcanum/Koppány György
A 2018/19-es idényben még a veterán I. osztályban is játszott.
Hatvanéves korában elhunyt Stefanov István a Kispest-Honvéd FC egykori labdarúgója - számolt be a gyászhírről az NB II-es klub közösségi oldala.
A Honvédhoz Csepelről érkezett középpályás 1993-ban a Bajnokok Ligájában játszott a Manchester United elleni itthoni találkozón és gólt is szerzett. A következő évi UEFA-kupa sorozatban négyszer lépett pályára. 1994-ben bajnoki ezüstérmes, majd a következő évben kupagyőztes lett a csapattal.
Stefanov a Honvédon és a Csepelen kívül itthon játszott még Békéscsabán és Szegeden is, összesen 121 első osztályú bajnokin szerepelt. Sőt, az MLSZ adatbankja szerint a 2018/19-es idényben még a veterán I. osztályban is pályára lépett az RTK színeiben.
Olvastad már?
Vasas: Óriási csapdahelyzetbe került Pintér kegyvesztett válogatott játékosa - mennie kell, de nincs hova
Nincs egyszerű helyzetben Könyves Norbert, aki a most futó idényben már két csapatban is játszott, így behatároltak a lehetőségei az átigazolási időszakban.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Portsmouth
Kosznovszky marad
John Mousinho vezetőedző szerint a már labdás edzéseket végző Kosznovszky Márkra felépülése után is az első csapatnál számítanak majd. (The News)