Korábban hat évig volt a klub labdarúgója.
Tajti József után újabb egykori labdarúgóját gyászolja a Budapest Honvéd. Életének 81. esztendejében elhunyt Tóth Gyula, aki 1966 és 1972 között volt a kispestiek labdarúgója.
A Zalalövő melletti Salomvár járási bajnokságban szerepelt csapatában kezdte pályafutását, majd a Szombathelyi Haladás NBI/B-s együttesébe távozott. 1966-ban igazolt Kispestre, és már az első fordulóban helyet kapott a kezdőcsapatban. Kispesti évei alatt 118 bajnoki mérkőzést játszott a Honvéd színeiben. 1969-ben és 1972-ben ezüst, 1970-ben bronzérmes csapat tagja volt. Kétszer játszott kupadöntőt a Honvéddal. 1972-ben Zalaegerszegre igazolt, ahol visszavonulásáig futballozott - búcsúzott volt játékosától a kispesti klub.
Átigazolások
ZTE
Távozott a támadó
Az izraeli bajnok Hapoel Beer Sheva bejelentette, hogy leigazolták a ZTE támadóját, Joao Victort.
DVTK
Szerződés hosszabbítás
Továbbra is Holdampf Gergő lesz a DVTK csapatkapitánya, miután a klub és a középpályás szerződést hosszabbított.
Puskás Akadémia
Többen távozóban
Jelentősebb keretszűkítés várható a Puskás Akadémiánál, több légiós is távozhat Felcsútról.