Fotó: Credobus Mosonmagyaróvár - MTE 1904 hivatalos oldala

Gyász: 41 évesen elhunyt a magyar vezetőedző, aki nemrég még az NB II-ben dolgozott

41 évesen elhunyt a Mosonmagyaróvár korábbi vezetőedzője, Horváth Csaba, aki ebben a szezonban az NB III-as Komárom VSE trénereként dolgozott.
Budai László 2025. december 29., hétfő 11:49
Fotó: Credobus Mosonmagyaróvár - MTE 1904 hivatalos oldala
41 évesen elhunyt a Mosonmagyaróvár korábbi vezetőedzője, Horváth Csaba, aki ebben a szezonban az NB III-as Komárom VSE trénereként dolgozott.
Szerző: Budai László 2025. december 29., hétfő 11:49
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Szomorú hírről számolt be a Credobus Mosonmagyaróvár hivatalos Facebook-oldalán. "Mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt korábbi utánpótlás- és vezetőedzőnk, Horváth Csaba" - tették közzé a 41 éves tréner halálhírét.

"Csaba meghatározó alakja volt egyesületünk szakmai életének. Munkássága során két U19-es bajnoki címet ünnepelhetett klubunkkal, irányította Megye I-es csapatunkat, majd pályafutása csúcspontjaként az NB II-ben is leülhetett kispadunkra, ahol tudásával és elhivatottságával szolgálta az egyesületet. Szakmai alázata, embersége és a fiatalok iránti elkötelezettsége örökre része marad klubunk történelmének. Emlékét tisztelettel és hálával őrizzük. Őszinte részvétünk családjának, hozzátartozóinak és mindazoknak, akik ismerték és szerették" - írták megemlékezésükben.

Horváth Csaba a 2022/23-as szezonban vezethette az akkor másodosztályú Mosonmagyaróvárt, legutóbb az NB III-ban szereplő Komárom VSE trénereként dolgozott. Ő ült a kispadon az együttes utolsó 2025-ös bajnokiján november 23-án, a Balatonfüred elleni találkozón, amelyet 2-0-ra megnyertek.

Átigazolások
Fradi
Bolíviai kiszemelt?
Külföldi hírek szerint az FTC is ajánlatot tett a 18 éves, bolíviai válogatott Moisés Paniaguáért (jelenleg Wydad). Az ulloi129.hu azonban úgy tudja, minden nem igaz.
Újpest
Matkót vinnék
A BL-playoffba jutó Celje Aljosa Matko visszaigazolásával erősítené meg keretét - állítja a szlovén Sportklub. 2 millió euróért vihetik.
Olaszország
Demeter légiós lett
A DVTK-t nyáron elhagyó Demeter Milán az olasz harmadosztályú Foggia együttesében folytatja, ahol 2028-ig írt alá.
Tovább az összes átigazoláshoz