Garami József 80. születésnapján adták át a róla elnevezett utánpótlásképző-központot

Nyolcvanadik születésnapján átadták a Garami József labdarúgó mesteredzőről elnevezett utánpótlásképző-központot Pécsett.
Csakfoci Admin 2019. augusztus 9., péntek 19:55
Nyolcvanadik születésnapján átadták a Garami József labdarúgó mesteredzőről elnevezett utánpótlásképző-központot Pécsett.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. augusztus 9., péntek 19:55

Páva Zsolt pécsi polgármester az ünnepélyes névadón felidézte: Garami József a hazai labdarúgó-történelem egyik, és a pécsi futballtörténet legnagyobb szereplője. Mint mondta, a mesteredző egyike azoknak, akik megadják a város entitását, így annak legnagyobb személyiségei között van a helye.

Garami József hangsúlyozta: játékosként ugyan sok sérülés hátráltatta pályafutását, ám edzőként komoly sikerek adattak meg neki, ami annak is köszönhető, hogy nagyszerű játékosokkal tudott együtt dolgozni. Edzői pályafutásának kezdetére visszagondolva azt mondta: amikor eldöntötte, hogy a futballal foglalkozik, jól határozott, hiszen mindig olyan környezetben dolgozhatott, ahol a játékosok a lehető legtöbbet hozták ki magukból.

Kiemelte: a mai kisebb csapatok - így a most a harmadosztályban szereplő Pécsi MFC is - rendelkeznek tehetséges fiatalokkal, akik megfelelő képzés mellett nagy eredményeket érhetnek el, az új pécsi központ pedig segíti ezeket a folyamatokat.

https://www.instagram.com/p/B0-WxflHD7E/

A volt kollégiumi épületben megnyitott központot magánberuházásban az amerikai TOCA Football Inc. magyarországi képviselete hozta létre, ezzel Garami József kiemelkedő edzői munkássága és az utánpótlás-nevelés területén végzett eredményes tevékenysége előtt tiszteleg a 82-szeres amerikai válogatott labdarúgó, Eddie Lewis által alapított cég. Boday Ferenc, a cég magyarországi képviselője köszöntőjében úgy fogalmazott: a mesteredző nevét viselő utánpótlásképző-központ reményei szerint hozzájárul majd ahhoz, hogy a pécsi labdarúgás ismét a régi fényében ragyogjon.  A Glück József néven született mesteredző játékos-pályafutását a Pécsi Dózsa csapatában kezdte. Tíz évvel később a PVSK, majd a Komlói Bányász játékosa lett, szerepelt az ifjúsági válogatottban, pályafutását 1967-ben a PVSK-ban fejezte be.

A PMSC felnőtt csapatának vezetőedzői posztját 1985-től 1992-ig töltötte be. A csapat az élvonalban 1986-ban ezüst-, 1991-ben bronzérmes lett, a Magyar Kupában 1987-ben és 1990-ben is döntőt játszott, amelyet az első alkalommal elveszített, másodszor viszont megnyert.

Ezt követően ült az Újpest, az MTK, a Győri ETO és a Ferencváros kispadján, 1987-ben pedig öt mérkőzésen szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat, mérlege két győzelem, egy döntetlen és két vereség.

Amikor 2008. szeptember 19-én 626. alkalommal ült a kispadon élvonalbeli mérkőzésen, Garami megdöntötte Lakat Károly csúcsát, 2013 tavaszán pedig az NB I történetének legidősebb szakvezetője lett, sőt 75 évesen egész Európában rekorder volt az aktív edzők között. Vezetőedzői tevékenységét 2015 nyarán háromszoros bajnokként (1997, 2004, 2008) és ötszörös Magyar Kupa-győztesként (1990, 1997, 1998, 2003, 2004), 797 élvonalbeli meccsel a háta mögött fejezte be.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével 2013-ban tüntették ki, az Orth György-díjat két alkalommal kapta meg, 2008-ban pedig az év legjobb edzőjévé választották. (MTI)

Átigazolások
Liverpool
Profi szerződést kaphat a magyar tehetség
Az Index információja szerint hosszú távú profi szerződést kaphat a Liverpoolnál az akadémia magyar tehetsége, Farkas Erik. Erre az FA előírásai szerint decembertől kerülhet sor.
Örményország
Örmény kapus jöhet az NB I-be
Suren Meliksetyan információja szerint többek között francia első- és másodosztályú, illetve magyar klubok is érdeklődnek a Pjunyik örmény válogatott kapusa, Henri Avagyan iránt.
Ferencváros
Naby Keita
"Ez a futball, sohasem tudhatjuk, mi történik. Semmi biztosat nem tudok most mondani, csak hogy szeretem ezt a csapatot" - Naby Keita kölcsönszerződése az év végén jár le a Fradinál. (Mandiner)
Tovább az összes átigazoláshoz