Fotó: mezokovesdzsory.hu
Belgiumban Mercier lehetséges klubváltásáról írnak, honlapunk azonban úgy értesült, hogy jelenleg nincs napirenden a távozása.
A voetbalbelgie.be információja szerint elképzelhető, hogy a Ferencvárosnál kevés játéklehetőséghez jutó Xavier Mercier távozik az NB I-es csapatától. A portál azt írja, hogy ebben az esetben megvan az esélye annak, hogy a 33 éves támadó középpályás visszatérhet Belgiumba.
A belga portál megemlíti, hogy Merciert nem nevezték az Európa Liga tavaszi szakaszára sem, ami szintén nem segít a jelenlegi helyzetén.
Mercier nyáron érkezett a belga élvonalbeli OH Leuventől a Ferencvároshoz - a portál és a Transfermarkt szerint 500 ezer eurót fizettek érte a zöld-fehérek -, amelynél a mostani idényben összesen 19 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig egy gólt és öt asszisztot jegyzett.
Olvastad már?
Az NB II legvagányabb edzője: “Szerencse, hogy alapból nagyképű gyerek vagyok, nem tűnik fel, hogy megint kicsit elszálltam” - interjú
Emlékezetes nyilatkozatáról, az elnökkel való "csatáiról", a játékvezetőkről és sajátos edzői stílusáról beszélgettünk az Ajka vezetőedzőjével, Jeney Gyulával.
Elolvasom
Átigazolások
Szentlőrinc
Érkező a Vasastól
Tovább bővült az NB II-es Szentlőrinc kerete: a 18 esztendős támadó, Gruber Robin Vasas FC-től igazolt a klubhoz. (szentlorincse.hu)
NB I
Hazai átigazolási hírek
NB I-es átigazolási körkép: így állnak a magyar élvonal klubjai a nyári érkezők, a távozók és a jelöltek terén.
Olaszország
Costantinót kinevezték
Marco Rossi korábbi segítője, Giovanni Costantino (legutóbb Bishkek City) lett az U16-os olasz válogatott új szövetségi edzője.