Fotó: fradi.hu

Vidi-Fradi: "A bajnokság elején nem lehet megítélni, hogy ki, milyen játékerőt képvisel" - ezt várják az edzők

ZTE - MTK és Vidi - Fradi mérkőzésekkel folytatódik vasárnap az OTP Bank Liga 2. fordulója. Edzői várakozások:
Privacsek András 2023. augusztus 6., vasárnap 9:31
Fotó: fradi.hu
ZTE - MTK és Vidi - Fradi mérkőzésekkel folytatódik vasárnap az OTP Bank Liga 2. fordulója. Edzői várakozások:
Szerző: Privacsek András 2023. augusztus 6., vasárnap 9:31

Fehérvár - Ferencváros, 17:45

Bartosz Grzelak (Fehérvár): - A héten természetesen kielemeztük az újpesti mérkőzést, jó intenzitású edzéseink voltak, valamint Siófokon tartottunk egy csapatépítő programot is, ami szintén fontos volt a csapat építése szempontjából, így azt gondolom, jól sikerült a heti munka. A korábbi nemzetközi tapasztalataim alapján a kupasorozatok ezen időszaka még nem vesz ki olyan sokat egy csapatból, mint például egy őszi csoportkörös szereplés, így nem foglalkoztunk azzal, hogy a Ferencváros még csütörtök este pályán volt és ez mit jelenthetne a vasárnapi bajnokira nézve. Úgy látom, hogy az FTC erősen tért vissza a pályára a Klaksvík elleni BL-selejtezős kiesés után, azóta két jó mérkőzésen vannak túl a Shamrock Rovers ellen. Magasan képzett játékosaik vannak minden posztra, így nehéz ellenfélre számítok, de ez egyben egy jó lehetőség nekünk is a javításra a múlt heti meccs után. (fehervarfc.hu)

Máté Csaba (Ferencváros): - Az első bajnoki meccs mindig nagyon fontos, hiszen ez adja meg az alaphangját a bajnokságnak. Természetesen szeretnénk jól, győzelemmel rajtolni. Két sikeres UEFA Európa Konferencia Liga-mérkőzésen vagyunk túl, fontos, hogy ennek a teljesítménynek legyen folytatása. A Shamrock elleni párharc során sikerült elindulnunk egy jó úton, ezen szeretnénk tovább járni a bajnokságban is. Meg kell nézni, kik bevethetőek a hétvégén, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy csütörtökön egy újabb selejtező vár ránk. Nagy átalakuláson mentek keresztül, sok játékos távozott. Ennek van előnye is, hátránya is. A bajnokság elején nem lehet, vagy legalábbis nagyon nehéz megítélni, hogy ki, milyen játékerőt képvisel. Mindent meg fogunk tenni a győzelemért! (fradi.hu)

ZTE - MTK Budapest, 20:00

Horváth Dávid (MTK Budapest): - Minden mérkőzését kielemeztük a ZTE-nek. Nekik édes teher, hogy a nemzetközi kupában játszottak. Jobb, hogy vannak pihenőnapjaink, tudunk frissíteni, ez előny, de jó lenne, ha mi is elérnénk majd a nemzetközi kupát. Csapatként funkcionáltunk az első mérkőzésen, ezt kell tovább vinni, figyelembe kel venni a ZTE játékát, amely egy kompakt csapat, agresszívek, gyorsak, a pontrúgásaik veszélyesek. (mtkbudapest.hu)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Arijan Ademi
A 13-szoros horvát bajnok Arijan Ademi a középpálya tengelyébe érkezett Újpestre.
MTK
Kölcsönadás az NB II-be
A 18 éves Stumpf Gábor az MTK Budapest együttesétől egy évre kölcsönben érkezik az NB II-es Budafok csapatához.
Fradi
Pletykák
Az ulloi129.hu szerint bár több forrás is a Ferencváros érdeklődéséről ír Issouf Sissokho, Muharrem Jashari és Ghislain Konan kapcsán, információik szerint jelenleg egyik átigazolási pletyka sem valós.
Tovább az összes átigazoláshoz