Fotó? mtkbudapest.hu

Felkészülés: Az MTK új igazolása megint betalált, ez is kellett a Vasas legyőzéséhez

A kék-fehérek kétszer is vezettek a Vasas ellen, és második találatukra már nem volt válaszuk az angyalföldieknek.
Budai László 2023. július 19., szerda 11:53
Fotó? mtkbudapest.hu
A kék-fehérek kétszer is vezettek a Vasas ellen, és második találatukra már nem volt válaszuk az angyalföldieknek.
Szerző: Budai László 2023. július 19., szerda 11:53
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Remekül kezdte az MTK a Vasas elleni szerdai edzőmérkőzést. A 7. percben a kék-fehérek szép akciójának végén Stieber adott középre, Molnár Rajmund okosan visszafejelte a labdát, amely így a hálóban kötött ki (1-0). Igaz, sokat nem kellett várni a válaszra sem, a 13. percben Radó ívelt lágyan középre, a túloldalon érkező Holender 5 méterről nem hibázott (1-1).

A folytatásban elsősorban az MTK akarata érvényesült, amely a szünet után újra előnybe kerülhetett volna, de Zsóri ziccerét megfogta Jova. Egy percre rá ismét Zsóri volt aktív, akit akasztottak a 16-oson belül, a megítélt büntetőt a már a Soroksár és a Cukaricki ellen is betaláló Antonov értékesítette (2-1).

A hajrában Németh lekészítése után még Várkonyi előtt adódott nagy helyzet, de Jova hárított - az MTK így is 2-1-es győzelmet aratott.

Felkészülési mérkőzés

MTK-Vasas 2-1 (Molnár R. 7., Antonov 52. - 11-esből, ill. Holender 13.)

MTK, I. félidő: Rácz (Demjén, 46.) - Varju, Kádár, Kocsis - Spalek, Kata (Zuigéber, 33.), Thiam, Bognár, Kovács P. (Vadnai, 24.) - Stieber, Molnár R.
MTK, II. félidő: Demjén - Hej, Várkonyi, Bobál - Kovács M. (Kosznovszky, 71.), Horváth A., Végh, Zuigeber (Miknyóczki, 71.), Antonov - Németh, Zsóri

Átigazolások
Kinevezték a ZTE II új edzőjét
Francisco Garrido
A 2026/27-es idényben Francisco Garrido személyében új vezetőedző a ZTE második csapatát. (ztefc.hu)
Fiatalokkal erősítettek
Két új érkező Újpesten
Az Újpest hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette Ujváry Ferencet és Gáspár Dávidot a Kispest-Honvéd FC-től.
Nyíregyháza
2 profi
Két fiatal játékossal kötött profi szerződést a Nyíregyháza Spartacus: Hajós Lőrinc és Kondor Tibor írt alá - adta hírül a klubhonlap.
Tovább az összes átigazoláshoz