Első felkészülési mérkőzését játszotta a 2026/27-es szezonra készülő ZTE, amely szerda délelőtt a másodosztályú FC Ajkát fogadta a ZTE Arénában. A találkozót háromszor harminc perces játékidőben rendezték meg.
Az első játékrész elején több helyzetet is kialakított a Zete, gól azonban egyikből sem született, kiegyenlített küzdelem zajlott, egy védelmi hibát azonban kegyetlenül kihasznált az Ajka, amely a 4. és a 18. percben is betalált (Csóka és Doncsecz révén), így kétgólos előnyre tett szert. A félidő hajrájában azonban Maxsuell egy remek kiugratást követően szépített, így 2-1-es állással zárult az első harminc perc.
A középső harminc perc fiatalos lendületben és nagy iramban telt, de egyik csapat sem tudott komoly gólhelyzetet kialakítani, így az eredmény nem változott.
A harmadik harmadban sikerült kiegyenlítenie a ZTE-nek: a frissen igazolt fiatal támadó, Kiss Máté egy blokkolt lövés után lecsorgó labdát öt méterről higgadtan helyezett a kapuba. Az egyenlítésnek azonban nem sokáig örülhettek, hiszen az Ajka szinte azonnal válaszolt, és Hári-góllal ismét megszerezte a vezetést, kialakítva a végeredményt.
Átigazolási rovatunkban arról is olvashatsz, milyen próbajátékosok léptek pályára a Zetében.
Edzőmeccs
ZTE-Ajka 2-3 (Maxsuell, Kiss M., ill. Csóka, Doncsecz, Hári)
ZTE, 1. harmad: Gundel-Takács – López, Vera, Diogo, Garai – Kiss B., Amato, Csonka – Alfonso, Maxsuell, Skribek
ZTE, 2. harmad: Mauricio – López, Vera, Diogo, Garai – Madaki, Petrók, Tchicamboud, Leonardy, – Babos, Marlon
ZTE, 3. harmad: Borsos – Rózsa, Bonilla, Haidara, Rácz – Teixeria, Takács, Madaki, Henrique – Chukwudi, Kiss Máté