Fotó: Paksi FC

Ez nagyon nem jött jól Bognár Györgyéknek: "Reccsenést éreztem a térdemben"

A paksi alapember nem is tudott lábra állni, miután a Paks edzőmeccsén sérülést szenvedett.
Budai László 2026. január 15., csütörtök 13:13
Fotó: Paksi FC
A paksi alapember nem is tudott lábra állni, miután a Paks edzőmeccsén sérülést szenvedett.
Szerző: Budai László 2026. január 15., csütörtök 13:13

A Paks ŁKS Łódź elleni felkészülési mérkőzésének első félidejében lent maradt a gyepen a csapat alapembere, Kinyik Ákos, aki nem is tudta folytatni a találkozót. A védő számára sajnos nemcsak az edzőmérkőzés, de az edzőtábor is idő előtt véget ért.

- Volt egy lehetőségem a hazapasszra, de az ellenfél támadója jól olvasta a játékot, ezért visszafordultam a mezőny felé, és magam alól próbáltam kipasszolni a labdát. A passz pillanatában - ahogy utólag mondták - talán volt egy kisebb lökés is,

én pedig azonnal reccsenést éreztem a térdemben. Lent maradtam, nem tudtam ráállni a lábamra

- mondta el az esetről a hátvéd a klubhonlapnak. - Korábban nem volt hasonló sérülésem, így ez most egy új helyzet számomra. Hazautazunk, ezt követően képalkotó vizsgálatra megyek, majd orvossal konzultálunk, hogy pontos képet kapjunk az állapotomról - fogalmazott Kinyik, aki az őszi szezonban 13 bajnokin kezdett, egyszer pedig csereként állt be Bognár György csapatába.

Olvastad már?
Az Újpestnek válogatott NB I-es kiszemeltje is van
A csakfoci.hu információi szerint a Puskás Akadémia cseh válogatott védője, Patrizio Stronati neve Újpesten is komolyabban felmerült.
Elolvasom
Átigazolások
Kisvárda
Ketten is távoztak
Branimir Cipetic és Aleksandar Jovicic is elköszönt a klubtól a bajnokság vége előtt két fordulóval.
Vasas
Koszta képben volt, de...
A Csakfoci úgy tudja, a Vasasnál komolyan képbe került Koszta Márk megszerzése, de a játékos izraeli szerződése meghosszabbodott, így csak komoly átigazolási díjért lehetne hazahozni.
Kisvárda
Szerződéskötés
Hosszú távú megállapodást kötöttek a 16 éves Dmitro Terzjohlóval, aki tavasszal már a klub NB III-as csapatánál szerepelt, sőt, gólt is szerzett.
Tovább az összes átigazoláshoz