Magunk mögött tudhatjuk a 2025/26-os NB I-es szezon első fordulóját, ez már új magyarszabállyal zárult le, aminek értelmében minimum öt magyar játékosnak egyszerre a pályán kell lenni (igaz, a pontos szabályozás még most sem teljesen ismert, még az NB I-es klubok számára sem). Honlapunk mindenesetre megnézte, hogy az előző szezon első fordulójához képest mekkora változást hozott az új ajánlás, azaz számszerűen mennyivel játszott több magyar labdarúgó az élvonalban, és az egyes csapatoknál hogy alakult a változás.
Ami a teljes számot illeti, a 2024/25-ös idényben 108, míg a mostaniban 119 magyar labdarúgó szerepelt az első fordulóban, azaz összességében elmondható, hogy egy teljes csapatnyival több honfitársunk kapott lehetőséget.
A legnagyobb átalakuláson átmenő csapatok között találjuk a Puskás Akadémiát, amely tavaly csak három magyarral állt ki (és kettőt becserélt), míg idén már öt plusz négy volt ugyanez a szám a felcsútiaknál. Az Újpestnél éppen a fentiek fordítottja történt: tavaly hat magyar kezdett (egy csereként jött be), míg most csak 3+1-el zártak a lilák, akik kimondottan nem fogják betartani az ajánlást (a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet által meghatározottak pedig nem vonatkoznak rájuk, hiszen nincs kiemelt akadémiájuk).
A Lokinál a keret lett mélyebb, hiszen tavaly nyolc, idén kilenc magyar lépett első perctől a pályára, de idén be tudott még állni pluszban három játékos (tavaly egy sem), így nyolc helyett 12-vel zárták a teljes meccset. A Fradinál is volt változás, a zöldeknél a 3+1-ből 5+2 lett.
Magyar játékosok számának alakulása az NB I-ben
A 2025/26-os szezonban
Paks: 11+4 - összesen 15
ZTE: 10+4 - összesen 14
DVSC: 9 kezdő + 3 csere - összesen 12
MTK: 8+4 - összesen 12
KBSC: 8+4 - összesen 12
Nyíregyháza: 8+2 - összesen 10
DVTK: 5+4 - összesen 9
Puskás A.: 5+4 - összesen 9
ETO: 5+3 - összesen 8
FTC: 5+2 - összesen 7
Kisvárda: 5+2 - összesen 7
Újpest: 3+1 - összesen 4
Összesen: 119 magyar játékos
A 2024/25-ös szezonban
Paks: 11+5 - összesen 16
KTE: 11+3 - összesen 14
Nyíregyháza: 11+2 - összesen 13
MTK: 8+4 - összesen 12
ZTE: 8+4 - összesen 12
Fehérvár: 8+3 - 11
Újpest: 7+4 - összesen 11
DVSC: 8+0 - összesen 8
DVTK: 6+1 - összesen 7
ETO: 6+1 - összesen 7
Puskás A.: 3+2 - összesen 5
FTC: 3+1 - összesen 4
Összesen: 108 magyar játékos
*az előző szezonban az első fordulóra kisorsolt DVSC-FTC meccset decemberben játszották, onnan azok az adatok kerültek be számításunkba



