Fotó: fradi.hu

Edzőmeccsek: Bundesliga-csapatot vert a Fradi - Mercier dupláig, a magyar próbázó gólpasszig jutott

A Ferencváros francia játékosa, Xavier Mercier két góljával verte a Bundesligában 14. helyen álló Augsburgot a két csapat spanyolországi edzőmeccsén.
Budai László 2023. január 11., szerda 16:50
Fotó: fradi.hu
A Ferencváros francia játékosa, Xavier Mercier két góljával verte a Bundesligában 14. helyen álló Augsburgot a két csapat spanyolországi edzőmeccsén.
Szerző: Budai László 2023. január 11., szerda 16:50

I. félidő

A Ferencváros-Augsburg felkészülési mérkőzésen a zöld-fehérek kispadján ott volt az a Kwaku Bonsu Osei, akiről reggel megírtuk, hogy ő lehet a csapat Mr. X-e. A spanyolországi edzőtáborban játszott felkészülési meccs német lehetőséggel indult: a 14. percben egy védelmi hiba után Niederlechner lőhetett nagy helyzetben, de Bogdán kezébe emelt. Pár percre rá már a zöld-fehérek előtt adódott 100 százalékos helyzet: Civic jobb oldali szöglete után Zachariassen fejelhetett két méterről, üresen, de nem talált kaput.

Ezt követően két kisebb Fradi-lehetőség következett. Előbb Laidouni ment el a bal oldalon, majd a visszagurított labdát Zachariassen lőtte el, kísérlete veszélyesen pattant meg, de nem lett belőle gól. Majd egy szöglet után Samy Mmaee fejelt egy kevéssel fölé.

A játékrészt a Bundesligában 14. csapat támadása zárta le, Demirovic kapott remek labdát, és ziccerben lőhetett, Bogdán azonban szögletre ütötte kísérletét. A Fradi kapusának fél perccel később egy lecsúszott beadást is ki kellett még ütnie a kapu torkából.

II. félidő

A második félidőben is a németek próbálkoztak először, Berisha egy szép csel után nagy helyzetben, 10 méterről lőtt fölé-mellé. Gólt azonban a Fradinak sikerült szereznie: Marquinhos szerzett labdát az ellenfél térfelén, így Mercier tudott kapura törni, és 15 méterről, ballal, remekül lőtte ki a bal alsót (1-0).

A 74. percben tovább növelte előnyét a Ferencváros: a Soroksár játékosa, a Fradinál próbázó Halmai Ádám szerzett labdát a 16-os vonalánál, Mercier-hez passzolt, aki egy csel után a léc alá lőtt (2-0).

Az utolsó percekben a sokat próbálkozó, de igen pontatlan Berisha szépíthetett volna, de három méterről, Bogdánt találta el belsővel.

A 82. percben Halmai helyére beállt Osei is, így edzőmeccsen is megnézhették őt a listavezetőnél. A találkozót végül a Fradi nyerte 2-0-ra.

Jegyzőkönyv

Felkészülési mérkőzés

FTC-Augsburg 2-0 (Mercier 61., 74.)

FTC I. félidő: Bogdán - Botka, Knoester, S. Mmaee, Civic - Esiti, Laidouni - Traoré, Zachariassen, Auzqui - R. Mmaee.

FTC II. félidő: Bogdán - Wingo, Besic, Kovacevic, Pászka - Sigér, Vécsei - Haraisvili, Halmai (Osei, 82.), Mercier - Marquinhos.

Neked ajánljuk
Átigazolások
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Tovább az összes átigazoláshoz