Fotó: Paksi FC

Edzőmeccsek: A Paks a lengyel hatodikat is legyőzte, Bognár kifejezetten elégedett volt

A lengyel élvonalbeli Górnik Zabrze másodjára már nem tudott egyenlíteni a Paks ellen. A tolnaiak góljait Könyves és Tóth szerezte.
Budai László 2025. január 21., kedd 16:58
Fotó: Paksi FC
A lengyel élvonalbeli Górnik Zabrze másodjára már nem tudott egyenlíteni a Paks ellen. A tolnaiak góljait Könyves és Tóth szerezte.
Szerző: Budai László 2025. január 21., kedd 16:58

A Paks a lengyel élvonalban hatodik helyen álló Górnik Zabrze ellen játszott edzőmeccset kedd délután. A vezetést az NB I-es csapat szerezte meg: a 35. percben Mezei szerzett labdát a támadó térfél jobb oldalán, majd pontosan ugratta ki Könyvest, aki értékesítette ziccerét.

A 62. percben egyenlítettek a lengyelek, akik 11-eshez jutottak, a büntetőt pedig Bakis értékesítette magabiztosan. A győzelem azonban a Paksé lett: a 76. percben Tóthnak lett pont jó egy rosszul hazafejelt labda, amit aztán a kapuson átemelve továbbított a kapuba (1-2).

- Ez a mérkőzésünk leginkább az előző, második törökországi mérkőzésünkre hasonlított - értékelt a klubhonlapon Bognár György. - A Górnik hasonló felfogásban játszott, mint a Pogon, viszont megmutatták, nem véletlenül hatodikok a lengyel bajnokságban. Jól játszottak, különösen az első félidőben, ugyanakkor szerintem mi is rendben voltunk. Megint egy kicsit talán a mi akaratunk érvényesült jobban. Mindkét félidővel elégedett vagyok, ma is jól nézett ki a játékunk.

Felkészülési mérkőzés

KS Górnik Zabrze-Paksi FC 1-2 (Bakis 62. - 11-esből, ill., Könyves 35., Tóth 76.)

Paks, I. félidő: Simon - Osváth, Ötvös, Kinyik, Vécsei, Gyurkits - Windecker, Horváth (Balogh 44’), Mezei - Ádám, Könyves

Paks, II. félidő: Kovácsik - Győrfi, Vas, Kinyik (Ötvös 70’), Szabó, Máté - Mezei (Papp 62’), Balogh, Galambos - Böde, Tóth

Olvastad már?
Felkészülés: Megnyerte a Vidi az utolsó horvátországi meccsét - a távozófélben lévő Gradisar már nem játszott
A Fehérvár győzelemmel zárta a horvátországi edzőtábort, a piros-kékek ugyanis 2-1-re legyőzték a szlovén NK Kalcer Radomlje csapatát.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Vidi
Ennyit kaphatnak Csongvaiért
Sajtóhírek szerint várhatóan 500 ezer eurót kap Csongvai Áronért a Fehérvár.
Fradi
Grubert akarja a Zete
Az M4 értesülései szerint a ZTE komolyan érdeklődik az FTC támadója, Gruber Zsombor iránt. Az M4 szerint az MTK-nál is felmerült a neve, de a Greendevils szerint a KTE is vinné.      
DVTK/Mezőkövesd
Kállai Zalán újra Diósgyőrben
Visszatért Diósgyőrbe a klub saját nevelésű játékosa, Kállai Zalán, aki tavasszal a DVTK II-ben bizonyíthat, de később odakerülhet az NB I-es keretbe is.
Tovább az összes átigazoláshoz