Fotók: gyirmotfc.hu
Vasárnap, az MTK elleni szezonzáró mérkőzést követően az NB II-ben a hatodik helyen végzett Gyirmót megtartotta évzáró vacsoráját, ahol Csertői Aurél vezetőedzőtől is elköszöntek. Mondhatni rendhagyó módon.
Az idényben elért hatodik hely "messze elmaradt az eredeti várakozásoktól" - írja a gyirmotfc.hu. A szezont a tulajdonosok és a szakmai vezetés értékelte, majd bejelentették, hogy a következő évi munka június 15-én kezdődik.
A csakfoci.hu vasárnapi hírének megfelelően az is eldőlt, hogy Horváth Ernő és Horváth Ferenc tulajdonosok nem ajánlanak új megbízást a lejáró szerződésű Csertői Aurél vezetőedzőnek és Németh Zoltán asszisztensedzőnek.
A tulajdonosok megköszönték az edzők fáradozásait és négyéves munkájuk elismeréseként emlékül egy-egy szép festményt adtak át ajándékul - számolt be a klubhonlap.


Olvastad már?
Interjú: Vukmir brutális sorozattal sokkolta az NB II-t - így maradt bent simán a Siófok
Dragan Vukmir az idényt a DVTK kispadján kezdte, de pár forduló után felállították. Télen szinte teljes csendben a kiesőjelölt Siófokhoz szerződött, hogy aztán a tavasz az ő hangos sikereiről szóljon. Az NB II egyik legkisebb költségvetésű keretével tavasszal az egész mezőnyt meglepte. A Siófok végül nemhogy nem esett ki, de a 8. helyen zárt. Vukmir vezetésével produkáltak egy 10 meccses veretlenségi sorozatot, és a tavaszi tabellán az 5. helyen végeztek. A szerb edző úgy tűnik, ennek ellenére nem marad Siófokon.
Elolvasom
Átigazolások
Szentlőrinc
Új középpályás
A Szentlőrinc bejelentette, hogy Pálfalvi Roland az elkövetkező idényt náluk tölti, miután az ETO kölcsönadta a fiatal középpályást.
Békéscsaba
Támadó érkezett
Békéscsabán folytatja pályafutását a Vasas labdarúgója, Horváth Szabolcs. A 20 éves támadó az előző idényben kölcsönben játszott az NB II-es BVSC-Zuglóban.
Elakadtak az egyeztetések
Gulácsi Péter
A Villarreal Gulácsi Pétert szeretné szerződtetni, ám Leipziggel folytatott tárgyalások a vártnál lassabban haladnak.