Fotó: dvtk.eu

DVTK: Radenkovic és Kovács is egyetért egy problémában - már dolgoznak a megoldáson

Több felkészülési mérkőzést játszhat a csapat.
Csakfoci.hu 2025. június 19., csütörtök 19:57
Fotó: dvtk.eu
Több felkészülési mérkőzést játszhat a csapat.
Szerző: Csakfoci.hu 2025. június 19., csütörtök 19:57

Az NB I-ben szereplő Diósgyőr csütörtökön ismertette nyári felkészülési programját a hivatalos honlapján. Ebből kiderült, hogy a hétfőn kezdődő közös edzések előtt pénteken és szombaton orvosi vizsgálatok és fizikai állapotfelmérés szerepelnek a programban. Ezt követően hazai környezetben készül a csapat, majd nyári edzőtáborba utazik. A főpróbát pedig egy héttel a bajnoki rajt előtt idén is a kassai csapattal játssza a DVTK Stadionban - írta a dvtk.eu.

A közleményből kiderül, hogy a nemrég kinevezett Kovács Zoltán sportigazgató felmentést adott azoknak a játékosoknak, akiknek lejár a szerződésük, majd egy problémáról is beszélt a rutinos szakember, aminek megoldásán már dolgoznak.

- Miután megállapodtunk az új vezetőedzővel, és belementünk a részletekbe, akkor jeleztem, hogy kevésnek tartom a négy nyári felkészülési mérkőzést, amivel Vladimir Radenkovic is egyetértett. Így a kollégáink jelenleg is dolgoznak két újabb találkozó lekötésén - mondta Kovács.

A DIÓSGYŐRI VTK NYÁRI FELKÉSZÜLÉSÉNEK MENETRENDJE

Első felkészülési mérkőzés: július 1., kedd: egyeztetés alatt
Július 6., vasárnap, Diósgyőr:
 DVTK–Maccabi Haifa (izraeli I.)

Július 7.-július 16.: Edzőtábor, Ausztria

Július 9., szerda: egyeztetés alatt
Július 11., csütörtök: egyeztetés alatt
Július 15., kedd: egyeztetés alatt
Július 19., szombat, Diósgyőr: DVTK–Kosice (szlovák I.)

Olvastad már?
NB I: A Kisvárda és a Szpari is győzelemmel hangolt a rajtra - egy helyen a nyári eredmények és menetrend
Június közepe óta már újra munkába álltak az NB I-es csapatok. Az együttesek nyári felkészülési programja szinte teljesen kialakult, cikkünkben ezeket gyűjtöttük össze egy helyen - külön bontásban a heti menetrend és az egyes klubok következő időszaka. Az NB I 2025/26-os kiírásának első fordulóját július utolsó hétvégéjén rendezik.
Elolvasom
Átigazolások
MTK
Németh visszavonul
Az idény végén visszavonul az MTK támadója, Németh Krisztián.
Fradi
Ifj. Lisztes Krisztián
Utánajártunk, milyen jövő várhat Lisztes Krisztiánra.
Szentlőrinc
Márton Gábor
Márton Gábor sportigazgatóként csatlakozik az NB II-es csapathoz.
Tovább az összes átigazoláshoz