Fotó: www.chano8.com
2021. október 14-ig mindennemű labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltották a megyei harmadosztályú együttes edzőjét.
Mintegy két héttel ezelőtt került sor a Nógrád megyei harmadosztály Nyugat csoportjában a Dejtár SE-Bernecebaráti-Kemence (0-2) találkozóra, ahol a 44. percben kiállították a vendégek edzőjét, Ordasi Istvánt.
A nogradifutball.hu beszámolója azt írja, hogy a jegyzőkönyv szerint a szakvezető obszcén szavakkal illette a játékvezetőt, aztán köpött egyet felé, ezért a spori kiállította őt és elküldte a kispadról. A tréner később bement a pályára és újfent szidalmazni kezdte a játékvezetőt.
Időközben napvilágot látott, hogy az MLSZ Nógrád megyei igazgatósága 2021. október 14-ig mindennemű labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta, azaz egy évig nem vehet részt semmilyen formában hivatalos mérkőzéseken.
Átigazolások
Csapatot válthat
Aljosa Matko
Aljosa Matko a skótok elleni remeklése után nem titkolta, hogy erősebb bajnokságba vágyik.
ETO
Krpic hosszabbított
Hosszabbított a csapatkapitány: Miljan Krpic 2029-ig írt alá a bajnok ETO-nál.
Törökország
Storck visszatért
A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát, Bernd Storckot nevezte ki vezetőedzőjének a török élvonalban szereplő Genclerbirligi.