Fotó: dvsc.hu
A csapat legendája szerint most már jönnie kell a győzelmeknek.
Sereghajtó jelenleg az NB I-ben a Debrecen, amely a hétvégén a remek formában lévő ETO FC Győrrel mérkőzik meg. Az összecsapás előtt a csapat korábbi játékosa, Dombi Tibor nyilatkozott a Loki TV-nek.
A ma már asszistensedzőként tevékenykedő Dombi szerint el kell kezdenie nyernie a csapatnak.
- A munka akkor is bele volt téve, amikor nyert a csapat, és most is amikor kikaptunk. Az a baj, hogy vannak a számok, azokkal nem nagyon lehet vitatkozni, kiesőhelyen vagyunk, lehet itt ígérgetni meg mondani nagy dolgokat, de úgyis csak az számít, hogy nyersz vagy nem nyersz.
Hozzátette, nagyon hálásak a szurkolóknak, akik türelmesek velük és nagyon sok energiát adnak számukra.
A TELJES INTERJÚ
Olvastad már?
Premier League-kérői is lehetnek a Fradi kulcsemberének: "Egy utolsó nagy szerződésre kellene hajtania" - sajtóhír
Egy elemzés szerint az FTC egyik legértékesebb futballistájáért fokozódik a külföldi érdeklődés, Angliából és Ausztriából is lehet majd kérője.
Elolvasom
Átigazolások
Szeged
Új vezetőedző
Beigazolódott a Csakfoci korábbi értesülése, miszerint Tóth Balázs veszi át a Szeged irányítását.
Genclerbirligi
Czuczi a segítő
Ismét Czuczi Mátyás segíti Bernd Storck munkáját, a páros ezúttal a török élvonalbeli Genclerbirliginél bizonyíthat.
Szeged
Tóth Balázs érkezhet
A Csakfoci úgy tudja, Laczkó Zsoltot az a Tóth Balázs válthatja Szegeden, aki az elmúlt éveket a Csákvárnál töltötte.