Kovács Zoltán, a Diósgyőri VTK sportigazgatója a klubhonlapnak nyilatkozva beszélt a csapat keretének felépítéséről, az MLSZ és az NSMI ajánlásainak szerepéről a tervezésben, valamint értékelte a szezon eddigi menetét. Az interjúból idézünk az alábbiakban, témakörök szerint.
A nyári kinevezéséről és az átigazolási időszakról
- Amikor elvállaltam a feladatot, akkor is élt bennem egy kép a Diósgyőrről, hiszen hosszú ideje a magyar labdarúgásban dolgozok, napi szinten követem az eseményeket, és természetesen több mérkőzést is láttam, valamint értesültem a viharos tavasz okairól is. És amikor belevágtam a munkába, akkor az első benyomások sok mindenben megerősítettek, ugyanakkor sok mindenről hamis képet mutattak.
Ahogy az első, bemutatkozó sajtótájékoztatón elmondtam, öt-hat, maximum hét játékos igazolását terveztem. Ám ahogy elkezdődött a felkészülési időszak, teltek a napok, egyre több edzést és mérkőzést láttam az edzőtáborban is, úgy kaptam egyre teljesebb képet a csapatról. Ezt követően személy szerint úgy éreztem, illetve a vezetőedzővel egyetértésben úgy éreztük, hogy nagyobb átalakításra szorul a keret.
Az újonnan érkezett játékosokról
- A szurkolók azonnal eredményt akarnak látni, tőlük nem is várhatjuk el, hogy türelmesek legyenek. Nekünk sportvezetőknek azonban hosszú távon kell gondolkodni, és bízni azokban a játékosokban, akikben kétségkívül megvannak azok a képességek, amit ha ma nem, akkor holnap fognak megmutatni. Abban is biztos vagyok, hogy az új érkezők közül, aki egyből kiváló teljesítményt nyújtott, mert gólokat lőtt vagy stabilitást adott a csapatvédekezésnek, az is képes még jobb produkcióra. De ne feledkezzünk meg azokról sem, akik régebb óta viselik a diósgyőri címert, mert ők is előre fognak lépni, ezáltal jobbá téve a csapatot is.
Véglegesnek tekinthető a DVTK kerete?
- Az utolsó napon átigazolt két játékossal (Yohan Croizet-Kollár és Aboubakar Keita) kész a DVTK kerete, mostantól a téli átigazolási időszakra készülünk. A koncepció az volt, hogy a csapat tengelyét rutinos és tapasztalt, jó kvalitású játékosok alkossák. Emellett a keret kialakításakor arra törekedtünk, hogy magyar játékosnak magyar, a külföldinek külföldi, a fiatal játékosnak fiatal alternatívája legyen, ami megkönnyíti a vezetőedző dolgát. Persze akad szabályt erősítő kivétel, ami némi mozgásteret ad a szakmai stábnak.
Az MLSZ, valamint a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet által közzétett ajánlásról, a "magyar- és fiatalszabályról".
- Hiszek a magyar labdarúgókban, hiszek a magyar fiatalokban, meggyőződésem szerint annál több jó magyar játékos van, mint amennyit látunk. A magyar futball csak úgy tud fejlődni, ha nem csak felneveljük a fiatalokat, hanem utána be is tesszük őket a csapatba. Amikor az MLSZ kihirdette az előző évinél sokkal szigorúbb feltételeket jelentő 4+1-es ajánlását, ahol a kötelező "magyarpercek" mellett az előző évihez képest dupla annyi "fiatalpercet" várnak el (minden egyes mérkőzésen az elsőtől az utolsó percig öt magyar labdarúgónak a pályán kell lennie, közte egy 2005. január 1. után születettel, míg tavaly átlagosan, tehát nem minden egyes mérkőzésen kellett 45 percen keresztül szerepeltetni egy U21-es játékost - a szerk.), akkor gondolkodás nélkül tudtuk, hogy annak meg szeretnénk, és meg is fogunk felelni. Persze azt sem szeretnénk elhallgatni, hogy a költségvetésünk szerves része az MLSZ és az NSMI által biztosított bevételi lehetőség, amitől felelősen gazdálkodó klubként nem szeretnénk elesni. Tehát az MLSZ ajánlásának megfelelően alakítottuk a játékoskeretünket, és biztosak voltunk benne, hogy a DVTK LSA legtehetségesebb, már az első csapattal készülő 2005-ös játékosai, Demeter Milán és Komlósi Bence, valamint a 2007-es születésű Szakos Bence egymást váltva sérülések, formahanyatlás esetén is képes lesz hozni a 90 perceket.
Ezek után szinte az utolsó pillanatban kaptunk egy nem várt hírt: az NSMI négy nappal a bajnoki rajt előtt egy személyes megbeszélés keretében közölte velünk az ajánlásait. Ismét elmondom, hogy egyetértünk a törekvésekkel, ám az ütemezéssel nem feltétlenül. De félreértés ne essék, nem szeretnénk ezzel takarózni, mint ahogy akkor sem keseregtünk, hanem újraterveztünk, és újabb, a támogatott korosztályhoz tartozó labdarúgókat kerestünk, hiszen egy “fiatal posztra” elégnek tűnt három játékos, de az átlagban 2,35 “fiatal posztra” édeskevés.
A szintén diósgyőri nevelésű, 2004-es Jurek Gábor évek óta az első csapatban játszik, de rajta kívül csak Bánhegyi Bogdán tartozik még ehhez a korosztályhoz. Azaz a DVTK LSA legtehetségesebb labdarúgói már eleve itt voltak, de mivel a létszámot és a minőséget is növelni kellett, kölcsönvettük Babos Bencét (2004), Babós Leventét (2004) és Mucsányi Miront (2005) is. Jureket, Szakost, Demetert, Komlósit mindenki jól ismeri, de én úgy gondolom, hogy Babos és Babós is bebizonyította, hogy lehet rájuk számítani, és biztos vagyok benne, hogy Mucsányi Miron is élni fog vele, amikor megkapja majd a lehetőséget. Mert nem csak az MLSZ és az NSMI ajánlásainak, hanem a szurkolói elvárásoknak is meg akarunk felelni.
És még egy dolog: a 4+1-es ajánlás kapcsán szinte mindenki a fiatalokról beszél, pedig a másik négy magyar legalább olyan fontos. Meglátásom szerint ezzel a lehetőséggel azok a játékosok is élni tudnak, akik egyébként nem, vagy lassabban kerültek volna reflektorfénybe, így viszont a későn érők is eljuthatnak az élvonalba. A szakembereknek viszont figyelni kell, hogy ez ne rossz irányba vigye a játékosokat.
A DVTK eddigi bajnoki szerepléséről (6 meccs, 6 pont)
- Leginkább azt sajnálom, hogy hazai pályán egyszer sem tudtunk győzni pedig akár mind a három mérkőzést megnyerhettük volna, beleértve a Kazincbarcika ellenit is - persze az is igaz, hogy a vereség is benne volt abban a meccsben. Anélkül, hogy belemennék a részletekbe, a ZTE ellen a kezünkben volt a győzelem, a PAFC ellen is közel jártunk hozzá, a KBSC ellen pedig visszajöttünk, ami hatalmas mentális erőről tett tanúbizonyságot. Lehet velem egyetérteni, lehet velem vitatkozni, de szerintem hat pontot veszítettünk itthon, amiből ha csak négyet behúzunk, akkor már tíz pontunk lenne.
De nincs miért idegeskedni, látva a csapat folyamatosan fejlődő játékát, biztos vagyok benne, hogy jó úton járunk, amit a számok, adatok is alátámasztanak.



