Fotó: mlsz.hu

Dibusz: "Ennél többet nem is nagyon remélhettünk" - a válogatott kapusnak már nagyobb célja van, mint az Eb-re kijutás

Dibusz Dénes szerint bárkinek is kell majd Willi Orbánt pótolnia, szép feladat lesz a helyettesítése.
Budai László 2023. október 11., szerda 12:54
Fotó: mlsz.hu
Dibusz Dénes szerint bárkinek is kell majd Willi Orbánt pótolnia, szép feladat lesz a helyettesítése.
Szerző: Budai László 2023. október 11., szerda 12:54

Lassan közel egy éve a válogatott mindegyik mérkőzésén Dibusz Dénes nevével kezdődik a mieink összeállítása, az ezen időszak alatt lejátszott nyolc találkozón pedig veretlen nemzeti tizenegyünk, amely ötször nyert, háromszor ikszelt. A ferencvárosi kapus szerint nem is "csak" az egyenes ági kijutás, de a csoport megnyerése is kimondott cél már.

- Négy meccs után nagyon jó helyzetben vagyunk, 10 ponttal állunk, ennél többet nem is nagyon remélhettünk, ha reálisan nézzük a helyzetet. Nagyon szép az eddigi teljesítmény, de a java még hátravan, hiszen csak a sorozat félidejénél vagyunk. Láthattuk, hogy voltak már meglepetéseredmények, nekünk is voltak nehéz meccseink. Eddig jól jöttünk ki mindegyik találkozóból, és jó lenne, ha a "második félidőt" is 10 ponttal zárnánk.

A csapat szeme előtt csak az egyenes ági kijutás lebeg, de nem titkolt célunk megnyerni a csoportot, persze kemény mérkőzések várnak még ránk

- nyilatkozta Dibusz az M4 Sportnak a szerbek és litvánok elleni találkozót megelőzően. A szombati összecsapással kapcsolatban elmondta, egyelőre ő sem tudja, hogy Willi Orbán kiesése miatt milyen védőhármas szerepel majd előtte.

- És a többieknél is vannak kérdőjelek, hiszen Szalai Attila az előző válogatott etap óta nem jutott szóhoz a klubjában. Szerencsére Fiola visszatérhetett, Bolla már játszik az új csapatában, míg Botka visszatért a Fradiba, igaz, nem játszott sokat.

Az előttünk álló napok eldöntendő kérdése lehet a kapitány számára, hogy kik legyenek azok a védők, akiknek bizalmat szavaz. Ez mindenkinek jó esély, mert egy poszt megüresedett, amelyet be kell tölteni, ráadásul Willi szintjét a lehető legjobban megközelítve. Ez szép feladat lenne mindenkinek.

Olvastad már?
Rossi: "Az is benne van, hogy kikapunk, de akkor sem történik semmi" - a kapitány már a kezdőből is elárult egy nevet
Marco Rossi szerint a nemzeti tizenegy lassan jobban hasonlít egy klubcsapatra, mint egy válogatottra, ebből pedig nem engedhetünk.
Elolvasom
Átigazolások
NB I
Szerb kapus a célkeresztben
A szerb Radnbicki Nis 23 éves, lejáró szerződésű kapusa, Strahinja Manojlovic magyar, lengyel, ukrán és török klubok érdeklődését is felkeltette. (cagdaskocaeli.com.tr)
Légiósok
Lisztest eladják?
A német Eintracht Frankfurt a kölcsönben az FTC-nél szereplő Lisztes Krisztián eladásából is bevételt remélhet a nyáron. (Frankfurter Allgemeine)
Videoton
Murka is marad
A Vidi alapembere, Murka Benedek is meghosszabbította szerződését a klubbal.
Tovább az összes átigazoláshoz