A DAC hivatalos panasszal élt a Slovan elleni meccs miatt, Kalmár és Holman esetét sem értik - videó

A dunaszerdahelyiek szerint több olyan eset is történt a Slovan elleni mérkőzésükön, amelynél a játékvezető rossz ítéletével befolyásolta az összecsapás alakulását.
Budai László 2018. március 21., szerda 14:38
A dunaszerdahelyiek szerint több olyan eset is történt a Slovan elleni mérkőzésükön, amelynél a játékvezető rossz ítéletével befolyásolta az összecsapás alakulását.
Szerző: Budai László 2018. március 21., szerda 14:38
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A vasárnapi, a Fortuna Liga tabellájának második helyéért játszott Slovan-DAC mérkőzés a hazaiak 2-0-s győzelmével ért véget, ám a találkozónak a zöldasztalnál lesz még folytatása – írja a dunaszerdahelyi klub hivatalos honlapján.

A DAC hivatalos panaszt nyújtott be Boris Marhefka játékvezető tevékenysége miatt. Véleményük szerint durva hibáival jelentősen befolyásolta a mérkőzés menetét, méghozzá a DAC kárára, és részrehajló bíráskodásával közvetlenül befolyásolta annak végeredményét.

A DAC a találkozó hat esetét említette meg, és egy videón össze is vágta ezeket. Ebben benne van egy állításuk szerinti Holman Dávid-könyökös, amelyet nem fújt le a játékvezető. Valamint egy olyan szabálytalanság, amelyért Kalmár Zsolt sárga lapot kapott, ám a DAC szerint ezért nem járt volna a figyelmeztetés.

TOVÁBB: A szlovákiai bírók és a DAC "érdekes kapcsolata" egyébként abban az exkluzív interjúban is felmerült, amit Jan Van Daele, a Dunaszerdahely sportigazgatója adott a csakfoci.hu-nak - kattints!

Holman könyököse

Kalmár sárgája

Átigazolások
Diósgyőr
Érkezők-távozók
Ádám Martinnal újra egyeztetnek a lehetséges érkezéséről, de egy középpályás is jöhet. Szakos Bence távozhat, Demeter Milán pedig ismét elhagyta a klubot.
Légiósok
Jánó Németországban
Az osztrák élvonalból a német harmadosztályú SSV Jahn Regensburghoz szerződött a 21 éves magyar fiatal, Jánó Zétény.
Aláírt Diósgyőrben
Gróf Dávid
Gróf Dávid személyében háromszoros magyar bajnok, egyszeres kupagyőztes, egykori válogatott kerettag kapust igazolt a DVTK.
Tovább az összes átigazoláshoz