Fotó: kisvardafc.hu
Közös megegyezéssel bontottak szerződést a leginkább epizodista szerb védővel.
Közös megegyezéssel szerződést bontottak Milos Vranjaninnal, aki tavaly nyáron érkezett Kisvárdára.
A 27 éves szerb belső védő hét bajnoki mérkőzésen összesen 504 percnyi játéklehetőséget kapott, ötször a kezdőtizenegy tagjaként, kétszer pedig csereként beállva. A MOL Magyar Kupában kétszer lépett pályára, az Európa Konferencia Ligában egy találkozón kapott lehetőséget.
Vranjanin a több játéklehetőség reményében távozik - írja a kisvardafc.hu.
A bekk elsősorban emlékezetes öngóljával hagy nyomott maga után, amit tavaly ősszel, az Újpest ellen szerzett.
Átigazolások
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Portsmouth
Kosznovszky marad
John Mousinho vezetőedző szerint a már labdás edzéseket végző Kosznovszky Márkra felépülése után is az első csapatnál számítanak majd. (The News)