A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, az FTC korábbi vezetőedzője, Csank János nyilatkozott várakozásairól az NB I közelgő rajtját illetően. A rutinos mester a nyáron a bajnok ETO-tól a Fradiba szerződő Borbély Balázs kapcsán is megszólalt.
- A futball szempontjából ő szlovák. Ezt nem rosszból mondom, semmi bajom Borbély Balázzsal, de ő a szlovák labdarúgásban nőtt fel, abban szocializálódott - kezdte Csank János a Magyar Nemzetnek. Hozzátette:
Az a nagy szerencséje, hogy több esze van, mint a szlovákoknak, amit a magyar gyökereinek is köszönhet, de közben a szlovák mentalitás jellemzi, ami ég és föld az ittenihez képest.
Csank János felidézte, hogy még a Vác edzőjeként gyakran járt a csapatával Szlovákiába edzőmeccseket játszani.
– Nem sok sót ettünk ott meg: a szlovákok rúgnak, ütnek, csípnek, nagyon fizikálisak és mennek, mint a gép. Amit ellenük megtapasztaltunk, azt tudtuk kamatoztatni idehaza – magyarázta a korábbi szövetségi kapitány.
Borbély Balázs csapatain is ez látszik: kemény, de jó felfogásban az, ebben a tekintetben az elit klubokhoz hasonló. Ez volt Győrben és ez lesz az eddigiek alapján a Fradinál is.