Mint arról beszámoltunk, az olasz Parmától várhatóan távozó Balogh Botond a menedzserén keresztül jelezte korábbi csapatának, a Kocaelispornak, hogy szívesen visszatérne a klubhoz, ennek érdekében készen áll alkalmazkodni a klub fizetési politikájához, és a legutóbbi idényhez képest akár alacsonyabb bérért is vállalná a játékot. Úgy tűnik azonban, a transzfer útjába azonban komoly akadály gördült: a csapat vezetőedzője, Selcuk İnan ugyanis a hírek szerint nem támogatja a magyar futballista leigazolását.
Erre reagált a tréner és cáfolta, hogy ő vétózta volna meg Balogh Botond visszatérését. A török szakember szerint a külföldi játékosokra vonatkozó kvóta és a klub költségvetési korlátai miatt jelenleg nehéz lenne megszerezni a magyar bekket.
Ez nem vétó. Sok szempontot kell figyelembe vennünk. Még ha szeretnénk is, nagyon nehéz lenne egy olyan játékost szerződtetni, mint Botond. Ehhez fel kell szabadítanunk egy helyet a keretben, de lehet, hogy a körülmények jelenleg nem megfelelőek.
A török edző hozzátette, Balogh fontos játékosuk volt az előző idényben, ám a jelenlegi szabályozás miatt már nem tudnak újabb külföldi futballistát szerződtetni az adott posztra.
- Botond fontos játékos volt számunkra tavaly, de erre a posztra már nem tudunk külföldi játékost igazolni. Kvóta- és létszámkorlátozással kapcsolatos problémák vannak.
İnan szerint a Kocaelispor elsősorban a középpályán és a támadósorban szeretné megerősíteni a keretét. Ha sikerül megoldaniuk a külföldi játékosokra vonatkozó kvóta és a költségvetési limit kérdését, más posztokon is érkezhetnek új játékosok.
- Amint megoldjuk ezt a limit- és kvótakérdést, más területekre összpontosítunk az átigazolások során. Az elnökünktől középpályásokat és támadókat várunk, ha Allah is úgy akarja.
Szemes Levente és Váradi Soma személyében két tehetséges, korosztályos válogatott diósgyőri nevelésű labdarúgóval kötött profi szerződést a DVTK.