A Bundesliga-klubba igazolt magyar kapus: „Hülye lettem volna nemet mondani”

Két-három éven belül már a felnőttek között védene, és azt sem zárja ki, hogy visszatérjen Magyarországra.
Budai László 2018. február 2., péntek 13:22
Két-három éven belül már a felnőttek között védene, és azt sem zárja ki, hogy visszatérjen Magyarországra.
Szerző: Budai László 2018. február 2., péntek 13:22
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A Fradiban nevelkedett, majd volt a Tabán és az MTK játékosa is, mielőtt Németországba, akkor még az 1860 Münchenbe igazolt. Szmola Bálint a napokban klubot váltott, és a Bundesligában szereplő Augsburg U19-es együtteséhez került. A részletekről és eddigi pályafutásáról a Digi Sportnak beszélt a fiatal kapus.

Mondták, hogy milyen körülmények lesznek, és hülye lettem volna azt mondani, hogy nem kérem. Nyilván elfogadtam az ajánlatot, meglátjuk, mit lehet kihozni belőle. A körülmények szenzációsak.

Igaz, az 1860 Münchenhez képest nincs olyan nagy eltérés. Állítom viszont, hogy a beilleszkedés gyorsabban megy. Nagyon jó kis egyesület, a szakmai részét tekintve egy élvonalbeli klub, profin vesznek mindent. Erős csapat.

Szmola arról is beszélt, néhány éven belül már szeretne a felnőttek között védeni.

- Ha a következő évben még U19-es maradok, utána már a második csapatba be lehet kerülni. Ha másképp nem, akkor kerettagként, alapembernek még nem hinném. De két-három éven belül, ha a felnőtt fociba belépnék, az előrelépés lenne.

A kapust arról is kérdezték: hazatérne-e az NB I-be?

- Bármikor elgondolkodom egy ajánlaton, mindegy, hogy Magyarországról vagy máshonnan érkezik. Ez persze függ attól is, hogy milyen lehetőségekkel találkozik az ember, illetve hogy mennyi játéklehetőséghez jut például Németországban. Talán hazamennék az NB I-be, ha olyan ajánlatot kapnék, amit el lehet fogadni. De elsősorban Németország a nagy cél.

A TELJES BESZÉLGETÉS ITT ÉRHETŐ EL - KATTINTS!

Átigazolások
Újpest
A Lila Sector szerint az edzőtáborban több Újpest-játékos is lehetőséget kaphat az NB III-as keretből: Pataki Zoltán, Moustapha Ndiaye, és Andrej Mladenovic is a Szélesi Zoltán vezette stáb kiválasztottja lehet.
Szpari
Bitri távozik
Eneo Bitri távozik a Nyíregyházától. A Győrből érkezett belső védő szerződése a nyáron lejárt, és bár a klub szeretett volna hosszabbítani és új megállapodást kínált neki, a játékos végül a váltás mellett döntött.
NB I
Hazai átigazolási hírek
NB I-es átigazolási körkép: így állnak a magyar élvonal klubjai a nyári érkezők, a távozók és a jelöltek terén.
Tovább az összes átigazoláshoz