Bundaügy! A korábbi válogatott játékos kitálalt

Dajka László arra gyanakszik Dabason és az NB III-ban jelen van a fogadási csalás.
Budai László 2016. november 17., csütörtök 16:59
Dajka László arra gyanakszik Dabason és az NB III-ban jelen van a fogadási csalás.
Szerző: Budai László 2016. november 17., csütörtök 16:59

Dajka László néhány nappal ezelőtt lemondott a Dabas vezetőedzői posztjáról. A 1986-os vébén is szerepelt korábbi játékos a Digi Sport Reggeli Start című műsorában elmondta: bundára gyanakodott együttesénél, ezért is távozott Dabasról.

- Ami a furcsa számomra - nem is tudom, mikor volt edzői pályafutásom során ilyen -, hogy öt mérkőzés alatt nem rúgtunk gólt. És ez az 5 mérkőzés 1-0-s vereség volt. És érdekes, emellett jöttek az öngólok, a figyelmetlenségek, a védekezési hibáink.

A sok mindent látott szurkolónak ilyenkor eszébe jut a Tippmix – vetette fel a műsorvezető.

- Tavaly óta itt vagyok Dabason, és hála a sorsnak bronzéremmel zártuk a tavalyi évet. Az egy pozitív meglepetés volt. Ehhez hasonló dolgok tavaly is elhangzottak. Kerestük a megoldásokat, próbáltunk rendet csinálni. Egy bizonyos nevű cég úgy gondolom, hogy az NB III-ban is jelen van. Időnként a csapatok föl vannak véve erre a listára, és a hétvégi mérkőzésük rajta van ezen a fogadási listán. Innentől kezdve nem igazán tudok ebbe mélyebben belemenni… Mindig azt szoktam mondani, hogy az ördög nem alszik.

Dajkától ezt követően azt kérdezték, szerinte bizonyos szintű fertőzöttség van-e a bajnokságban?

- Ez szinte biztos – felelte rá a korábbi válogatott játékos, aki már nyáron megpróbált rendet tenni. - Elköszöntünk és megköszöntük a munkáját néhány embernek – folytatta Dajka.

Akik a gyanú látókörében voltak? – kérdezett rá a Reggeli Start műsorvezetője.

- Igen, így is lehet mondani, de szakmai okai is voltak. Ne fogjuk csak az egyik oldalra.

Címkék: #magyar foci #Friss
Átigazolások
Topolya
Szivics irányíthat
Szerb lapértesülések szerint az élvonalbeli Topolya új vezetőedzőt nevez ki Szivics Tomiszláv személyében.
Ferencváros
Legendát válthat Keane
Martin O’Neill szerint Robbie Keane minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy a skót Celtic következő vezetőedzője legyen.
Légiósok
Keresztes maradna a briteknél
A továbbiakban is Nagy-Britanniában szeretne futballozni Keresztes Krisztián, a Dundee United középhátvédje.
Tovább az összes átigazoláshoz