Bognár is odaszúrt egy keményet az MLSZ-nek: "Hoztak egy szabályt, amit még nem hoztak meg. Ez így nagyon nincs rendben"

A Paks vezetőedzőjének nem az új szabályozással van problémája, hanem azzal, hogy még mindig nem tudják, pontosan minek is kellene megfelelni.
Csakfoci.hu 2025. június 21., szombat 18:51
A Paks vezetőedzőjének nem az új szabályozással van problémája, hanem azzal, hogy még mindig nem tudják, pontosan minek is kellene megfelelni.
Szerző: Csakfoci.hu 2025. június 21., szombat 18:51

A Paksi FC vezetőedzője, Bognár György több témában is nyilatkozott a teol.hu-nak, az alábbiakban ebből idézünk.

A keret alakításáról

- Még lesznek változások a keretben, annak a néhány embernek a sorsa, akik kölcsön voltak adva, és esetleg számításba vesszük őket a következő szezonban, a héten el kell dőljön: Szekszárdi Milán, Debreceni Ákos, Skribek Alen, Kovács Krisztián, Simon Barna. 25-ös keretben szoktunk gondolkodni, ebben már vannak fiatalok is, emellett még három kapus lehet a keretben, és ez a létszám nagyjából a maximum. Ennyi hely van az öltözőben, ez behatárolja a keretet (nevet). (Az érkezőket tekintve) gyakorlatilag megvagyunk, hogyha nem igazolnánk senkit, szerintem ez a keret akkor is rendben van.

Az MLSZ új ösztönző rendszeréről

- Minden plusz pénzt ki kell vennünk, szükségünk van rá. Az, hogy öt magyarnak játszania kell, nem gond, mert amúgy is a magyarok játszanak. Az, hogy egy fiatal… Na most, hoznak egy szabályt, de nincs lekonkretizálva, hogy azt a fiatalt mennyi ideig, hogyan kell játszatni, minek kell megfelelni.

Hoztak egy szabályt, amit még nem hoztak meg, majd alkalmazkodnak biztos később valamihez. Ez így nem állja meg a helyét, ez így nagyon nincs rendben szakmailag. De majd előbb-utóbb kiderül. Lehet, hogy az 5. fordulóban derül ki a szabály, de valamikor kiderül.

Bognárt arról is kérdezték, hogy ezek szerint legalább ebben (a szabály ellenzésében) egyetértenek az FTC elnökével, Kubatov Gáborral.

Én nem a szabályt kritizálom. Nem értek vele (Kubatovval) egyet. Ehhez be kellene állni a sorba a Fradinak is. Nem a szabállyal van a gond, hanem az apró részletekkel. Hogy miért hagynak mindig kiskaput?

- Ugyanígy van az adózással is, mindig a kiskaput keresi mindenki. Nem szabadna ezt, egyértelmű szabályt kell hozni, és akkor álljon be a sorba mindenki. Vagy ne hozzák meg a szabályt.

A teljes beszélgetés

Olvastad már?
Fradi: Arab csapattal hozták szóba az NB I legértékesebb játékosát - sajtóhír
Az Al-Wasl az Emirátusokból csapna le a Ferencváros tavaly szeptemberben szerződtetett támadójára, Matheus Saldanhára - állítják külföldön. Az Üllői129 azonban úgy tudja, hogy a Fradi ezzel a klubbal nincs kapcsolatban.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
ZTE
Egy teljes védelem távozott
Medgyes Sinan, Oleksandr Safronov és Stefanos Evangelou is elhagyta a zalaiakat - jelentette be a klub.
Paks
Sorsdöntő hét
Az előző szezonban kölcsönadott játékosoknak a sorsa ezen a héten el kell, dőljön - mondta Bognár György, aki szerint akkor is rendben van a jelenlegi keret, ha a Paks nem igazol senkit.
Fehérvár
Milicevic Dániában folytathatja
A Fehérvárt elhagyó Ivan Milicevic Dániába, az AC Horsens együttesébe szerződhet. (Tipsbladet)
Tovább az összes átigazoláshoz